2009. március 27., 14:512009. március 27., 14:51
Az MTI azon kérdésére, hogy vállalná-e a miniszterelnökséget, Takács János kiemelte: „ez nagyon nagy megtiszteltetés volna és elgondolkodnék legalábbis rajta”. Arra a kérdésre, hogy kapott-e felkérést, azt mondta: ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja. A magyar hírügynükség úgy tudja, Gyurcsány Ferenc már 2006-ban is tárgyalt a közgazdásszal. Akkor miniszternek kérte fel, de Takács János végül ezt személyes okok miatt nem vállalta. A távirati iroda információi szerint a szakembert az elmúlt napokban több politikus is megkereste.
Takács János 1960-ban született Nagyszebenben. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetében végezte. Volt az IBM Magyarország Kft. gazdasági igazgatója, a Kőbányai Sörgyár Rt. gazdasági vezérigazgatója, 1998-tól pedig az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója. Alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, s elnöke a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamarának.
Lövétei István alkotmányjogász pénteken azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy Magyarország miniszterelnökének lehet kettős állampolgársága, az alkotmány ugyanis nem zárja ki azt, hogy a kormányfőnek a magyar állampolgárságán kívül legyen egy másik állampolgársága is.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.