2010. augusztus 05., 10:062010. augusztus 05., 10:06
Vuk Jeremics szerb és Skender Hyseni koszovói külügyminiszter eddig is ismert álláspontját ismételte meg az ENSZ New York-i székházában helyi idő szerint kedden tartott ülésen. A Nemzetközi Bíróság nemrégiben úgy foglalt állást, hogy az albán többségű Koszovó függetlenségének 2008-as egyoldalú kikiáltása nem sértette meg a nemzetközi jogot, amelyben nem létezik a függetlenségi nyilatkozatokra vonatkozó szabályozás.
Hyseni a BT-ülésen azt bizonygatta, a bíróság ezzel egyértelműen Koszovó javára döntött. Koszovó arra számít, hogy további országok ismerik majd el függetlenségét – mondta a politikus. Hyseni most is csak magánemberként szólalhatott fel, mert Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke elutasította azon kérését, hogy független állam külügyminisztereként kapjon szót.
Jeremics viszont azt hangoztatta, hogy a bíróság nem erősítette meg sem Koszovó államiságát, sem jogát a Szerbiától történő elszakadásra, sem a koszovói albánok önrendelkezési jogát. Philip Parham, a brit ENSZ-nagykövet helyettese az ülésen figyelmeztette Szerbiát, hogy a Koszovó függetlenségének aláásását célzó bármilyen kísérlettel összeütközésbe kerülne a területet független államként elismerő országokkal.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.