Hirdetés

„Elképesztő állapotok” a Szülőföld Alapnál

Döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján.

MTI

2010. július 15., 13:522010. július 15., 13:52

Az államtitkárság a tájékoztatóban kiemeli, hogy az előző szocialista kormányzat mulasztásából nem történt meg a Szülőföld Alap kollégiumainak összehívása, így a határon túli magyar közösségek nyári programjai veszélybe kerültek. Az alap szakmai kollégiumai a 2010 tavaszán meghirdetett pályázati felhívások alapján, részletes szakmai vizsgálatot követően bírálták el a pályázatokat.

A közlemény szerint az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei május végéig elköltötték az ez évre szóló határon túli előirányzatok nyolcvan százalékát, s „a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve, az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben”.

Az államtitkárság utalt arra is, hogy a határon túli támogatáspolitika területén a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni. Megnőtt a jelentősége a támogatások szakmailag megalapozott, minél szélesebb körű konszenzuson alapuló elosztásának – olvasható a közleményben. Ennek egyik elemeként említi az államtitkárság a Szülőföld Alap pályázati rendszerének átvilágítását, amelynek célja többek között a támogatáspolitika korábbi átláthatatlanságából fakadó keresztfinanszírozások kiszűrése, és a hatékonyabb, európai uniós normáknak megfelelő pályázati rendszer bevezetése.

Kitértek arra is, hogy „a szocialista kormányzat pazarló költekezései, illetve a világgazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatása ellenére sikerült a Szülőföld Alap keretét megőrizni, ezzel is hangsúlyozva a jelenlegi kormányzatnak a határon túli magyarok iránti elkötelezettségét”. A fent említett körülmények ellenére a megmaradt pályázati pénzek több mint felét így is kiosztották – jegyezték meg.

A Szülőföld Alap honlapján közzétett tájékoztató szerint az egyházi, kulturális és médiakollégium romániai pályázóknak 132,5 millió forintot, Szlovákiából pályázóknak 51 millió forintot, szerbiai jelentkezőknek 74,5 millió forintot, Ukrajnából pályázóknak 64,7 millió forintot ítélt oda. Ausztriai pályázóknak 3,1 millió forintot, Horvátországból pályázóknak 6,4 millió, szlovéniai pályázóknak 4,6 millió forintot ítéltek meg.

Az oktatási és szakképzési kollégium romániai pályázóknak első körben 62,4 millió forintot, szlovákiai pályázóknak 22,8 millió forintot, szerbiai jelentkezőknek 34,6 millió forintot, ukrajnai pályázóknak 30,6 millió forintot ítélt meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
2026. március 14., szombat

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok

Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok
Hirdetés
Hirdetés