Hirdetés

Elhagyhatták a Gázai övezetet a román állampolgárok

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az izraeli hatóságok engedélyezték, hogy a Gázai övezetet elhagyni kívánó 63 román állampolgár az erezi határátkelőnél elutazzon a térségből. Egy külföldi, köztük román menekülteket is szállító autóbuszt viszont biztonsági okokból visszafordítottak.

Hírösszefoglaló

2009. január 05., 18:002009. január 05., 18:00

Az izraeli hadsereg hétfőn részlegesen körülzárta Gáza városát, a Gázai övezet elleni szárazföldi offenzíva harmadik napján – közölte az izraeli védelmi miniszter. „Súlyos csapást mértünk a (Gázai övezetet uraló) Hamászra, de még nem értünk el minden kitűzött célt. A hadművelet folytatódik” – jelentette ki Ehud Barak. Előzőleg az izraeli rádióban úgy nyilatkozott, hogy az offenzívát addig folytatják, amíg a palesztin rakétatámadásoknak kitett, határ menti izraeli települések nem lesznek biztonságban. „Az alapvető cél a biztonsági helyzet megváltoztatása délen (Izrael déli részén)” – hangoztatta. „Megteszünk mindent, amit csak egy állam tehet, hogy megvédje polgárait. Azt akarjuk, hogy a polgáraink és a katonáink elleni támadások megszűnjenek” – közölte, hozzátéve: egyszer s mindenkorra annak is véget kell vetni, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyverutánpótláshoz jusson.

Hasonló értelemben nyilatkozott Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szóvivője is. „Izrael nemzetközi és regionális partnereinek abban kell szerepet vállalniuk, hogy működő megoldásokat találjunk a Hamász újrafegyverkezésének megakadályozására” – hangsúlyozta Mark Regev. A hadsereg szóvivője közölte, az izraeli légierő százharminc célpontot támadott hétfőre virradóra a Gázai övezetben. A célpontok között szerepelt Dzsabalíja településen egy mecset, amelyben fegyvereket rejtegettek, valamint olyan épületek, ahol fegyverraktárak voltak, illetve rakétavetőkkel felszerelt járművek.

Eközben az izraeli szárazföldi csapatok folytatták előrenyomulásukat, amelyet a haditengerészet naszádjai ágyútűzzel támogattak. Palesztin orvosi források szerint a hétfői harcokban legalább 12 polgári személy vesztette életét a Gázai övezetben. Gáza egyik külső kerületében, a Beach menekülttábor elleni támadásban egy héttagú család halt meg, amikor házuk találatot kapott. Előzőleg három gyermek életét oltotta ki egy harckocsi lövedéke a város keleti részén fekvő, Zejtún negyedben. A Hamász legbefolyásosabb gázai vezetője, Mahmúd az-Zahar eközben szervezete győzelmét és Izrael elpusztítását jósolta, egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy izraeli polgári személyek és izraeli célpontok elleni támadások lesznek szerte a világon.

Cipi Livni izraeli külügyminiszter közben határozottan elutasította Moszkva ajánlatát, hogy közvetítene a gázai hadművelet mielőbbi lezárása érdekében. Mirek Topolánek cseh kormányfő közölte, a fegyveres összetűzések leállítása a minimális célkitűzése annak a forgatókönyvnek, amelyet ő készített a legújabb közel-keleti konfliktus megoldására. Csehország mint az Európai Unió soros elnöke, már korábban tűzszünetre szólította fel a feleket, mert megengedhetetlennek tartja, hogy a harcok során a civileket is támadások érik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés