Hirdetés

Életbe lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény

A kettős állampolgárságról szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy a határon túli asszimilációs folyamatot megfordítsa, s megerősítse a határon túliak magyar identitását – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a jogszabály hatályba lépése alkalmából.

MTI

2010. augusztus 20., 12:292010. augusztus 20., 12:29

Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „nagy adósságot törlesztünk” ezen a történelmi napon az összmagyarsággal szemben, amikor az államalapító király ünnepén hatályba lép a kettős állampolgárságról szóló törvény. Az új törvény segíti a magyar nemzet megmaradását, és lehetőséget ad arra, hogy a határon túli asszimilációs folyamatot megfordítva megerősítse a magyar identitást. Kiemelte: az új Országgyűlés lehetőséget biztosított annak, aki tud magyarul, ősei egykor Magyarországról származtak el, s magyarnak érzi magát, ha közjogilag is ehhez a nemzethez akar tartozni, megtehesse.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint az elmúlt nyolc év falakat emelt határon innen és túl élők közé, de az emberek bizalmát és felhatalmazását maguk mögött tudva lebontották ezeket az akadályokat, hogy a magyarok újra felemelt fejjel járhassanak. Ezzel letöröljük 2004. december 5-e „lelki Trianonjának” szégyenét. A magyarság összefogásának ünnepe ez a nap – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt rámutatott: közösek a gyökereink, közös a nyelvünk, közös a történelmünk, egy kultúra örökösei vagyunk, így összetartozunk.

Az Országgyűlés május 26-án 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását. A köztársasági elnök – akitől sürgős kihirdetést kért a parlament – május 31-én aláírta törvényt. A fideszes és KDNP-s képviselők – Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt – által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.

A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet. Magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok, hogy megkaphassák az állampolgárságot.

Az állampolgársági kérelmet a külképviseleteken, az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazgatóságainál lehet majd leadni. Az ügyintézési határidő három hónap, de ebbe nem számít bele az esetleges hiánypótlási időszak, illetve a közbiztonsági és nemzetbiztonsági véleményezés időtartama, tehát amikor nem lehet dönteni. Így várhatóan a kérelem benyújtásától számított 4-5 hónap után várható a válasz.

Az eljárás során elsőként egy formanyomtatványt kell kitölteni,amelyben az igénylő megadja személyes adatait, igazolja büntetlen előéletét, valamint kifejti, mire alapozza kérelmét. A szükséges iratokat, dokumentumokat, így jellemzően a felmenők egykori magyar állampolgárságát igazoló okiratokat is csatolni kell. Ehhez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például anyakönyvi kivonat, keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is elég lesz. Mindezeken túl a procedúra része a rendőrségi és nemzetbiztonsági ellenőrzés, vagyis a kettős állampolgárság nem okozhat „biztonsági deficitet” sem Magyarországnak, sem az Európai Uniónak.

A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

Az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos feladatokra a kormány idén 830 millió forintot különített el, s első évben 250-400 ezer kérelmezőre számítanak. Októbertől tájékoztatási kampány indul az eljárással kapcsolatos tudnivalókról, s a szükséges feladatok ellátására iroda kezdi meg működését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés