Hirdetés

Ukrajnában szeretne taktikai előnyhöz jutni Moszkva a moldovai zavarkeltéssel

Maia Sandu moldovai elnök szerint Oroszország diverzánsokkal puccsot készít elő hazájában •  Fotó: Moldova elnöki hivatala

Maia Sandu moldovai elnök szerint Oroszország diverzánsokkal puccsot készít elő hazájában

Fotó: Moldova elnöki hivatala

Oroszország az ukrajnai háborúban szeretne taktikai előnyt szerezni azáltal, hogy Moldovában zavart kelt – így magyarázta a Krónika kérdésére Barabás T. János elemző, hogy az utóbbi napokban kiderült: Moszkva puccsot készített elő a Pruton túli országban. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet kolozsvári születésű vezető elemzője szerint Románia számára a moldovai fejlemények alacsony szintű, földrajzilag körülhatárolt hibrid biztonsági fenyegetésnek tekinthetők.

Balogh Levente

2023. február 14., 09:432023. február 14., 09:43

Az ukrajnai hadszítéren akar Oroszország taktikai előnyt szerezni azáltal, hogy Moldovában zavart kelt – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője az elmúlt napok fejleményei kapcsán. A kolozsvári születésű, korábban Magyarország bukaresti, valamint moldovai nagykövetségén is diplomataként tevékenykedő elemzőt annak kapcsán kerestük meg, hogy az ukrán hírszerzés és Maia Sandu moldovai elnök szerint olyan információk birtokába kerültek, amelyek szerint

Moszkva államcsínyre készül Chișinăuban, amit csecsen egységek bevetésével érne el.

Hirdetés

Lehet ennek valóságalapja? – kérdeztük az elemzőt. Barabás T. János úgy vélekedett: a jelek szerint van alapja az ukrán titkosszolgálat által megszerzett, és a moldovaiak számára átadott információknak, miszerint az orosz kormányzat államcsínyre készül Moldovában. Emlékeztetett: Maia Sandu államfő hétfőn azt nyilatkozta: az oroszok terve olyan akciókat tartalmaz, amelyekben katonai kiképzéssel rendelkező, civileknek álcázott diverzánsok vesznek részt, akik erőszakos akciókat, állami épületek elleni támadásokat és túszejtést hajtanak végre. Az úgynevezett ellenzéki tiltakozásnak álcázott erőszakos akciókkal kényszerítenék ki a hatalomváltást.

korábban írtuk

Maia Sandu: sikerült megakadályozni, hogy Oroszország intézmények elleni támadásokkal és túszejtésekkel destabilizálja Moldovát
Maia Sandu: sikerült megakadályozni, hogy Oroszország intézmények elleni támadásokkal és túszejtésekkel destabilizálja Moldovát

Sikerült megakadályozni, hogy Oroszország aknamunkájával, egyes intézmények elleni támadások és túszejtések révén destabilizálja a Moldovai Köztársaságot – jelentette be hétfőn Maia Sandu moldovai elnök.

A terv azt is feltételezi, hogy az erőszakos akciókhoz külföldieket is igénybe vesznek, a dokumentumok például az Orosz Föderáció, a Belarusz Köztársaság, Szerbia és Montenegró állampolgárai számára a Moldovai Köztársaságba való beutazásról szóló utasításokat tartalmaznak. Az elnök jelezte: az állami intézmények azon dolgoznak, hogy megakadályozzák az ilyen provokációkat és ellenőrzés alatt tartsák a helyzetet. A terv megvalósításában az elkövetők több belső erőre számítanak, de különösen olyan bűnözői csoportokra, mint a Șor-párt (oroszbarát ellenzéki alakulat, amely vezetőjéről, Ilan Șorról kapta a nevét), valamint több, Vladimir Plahotniuchoz (külföldön bujkáló moldáv oligarcha) fűződő személy.

Idézet
Ezen ukrán segítségnek előzményei vannak, a moldáv média az elmúlt évben több alkalommal lehozott híreket, amelyeknek forrásaként az ukrán titkosszolgálat, az SZBU van megjelölve, és amelyek a chișinăui oroszbarát tüntetések mögötti orosz kormányzati támogatást tárták fel, valamint Moldovában működő orosz titkos ügynököket is azonosítottak”

– emlékeztetett az elemző.

Taktikai előnyszerzés és figyelmeztetés a Balkánnak

Kérdésünkre, milyen érdeke fűződhet Oroszországnak ahhoz, hogy újabb frontot nyisson Moldovában, miközben Ukrajnában is jelentős nehézségekbe ütközik, mire kell Moszkvának a volt szovjet tagköztársaság, Barabás T. János kifejtette: elsősorban az ukrajnai háborúban igyekszik a Kreml a moldovai zavarkeltéssel taktikai előnyt szerezni.

Válaszúton. A jelenlegi moldovai kormány az EU-hoz közeledne, Moszkva azonban megakadályozná ezt a törekvést •  Fotó: Facebook Galéria

Válaszúton. A jelenlegi moldovai kormány az EU-hoz közeledne, Moszkva azonban megakadályozná ezt a törekvést

Fotó: Facebook

„A most zajló donbaszi csatából az ukránok haderőt lesznek kénytelenek elvonni, ha az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU felforgató tervei megvalósulnak Moldovában, mert ebben az esetben fennáll a veszélye annak, hogy a szakadár területről támadás érheti Ukrajnát, összehangolva egy Odessza környéki orosz partraszállással. Ez utóbbinak az erős védelem miatt nem látom valószínűségét, az ukrán rakétaegységek és az IT-rendszerek által vezérelt tüzérség még a partraszállás előtt el tudná pusztítani a támadókat. Az orosz terv csak akkor sikerülhet, ha hamar elfoglalják a chișinăui repteret, mert utóbbi a legfőbb kapcsolat Oroszország és Transznisztria között, de egy ilyen deszantos akciónak nem adok nagy sikerlehetőséget. Ismeretes, hogy az orosz vezetőség több alkalommal kinyilvánította, hogy újból befolyásuk alá akarják vonni a posztszovjet térséget, felfogásuk szerint ezek a ruszkij mir (orosz világ) részei. A Moldova elleni fellépés révén a Kreml arra is számít, hogy a Balkán államai óvatosabban támogatják Ukrajnát” – magyarázta az egykori diplomata.

korábban írtuk

Ukrán tisztségviselő: Moszkva csecsenek bevetésével akarja megdönteni a moldovai kormányt
Ukrán tisztségviselő: Moszkva csecsenek bevetésével akarja megdönteni a moldovai kormányt

Oroszország csecsen egységek bevetésével próbálhatja megdönteni a Moldovai Köztársaság kormányát – jelentette ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Olekszij Danyilov.

Felvetésünkre, miszerint minek tudható be Natalia Gavriliţa moldovai kormányfő váratlan lemondása, milyen fordulat várható ezek után az országban, Barabás T. János kifejtette: a kormányfő politikáját erősen támadták pártján, a PAS-on belül.

A tavalyi év végén kiderült, hogy a Gazprommal megkötött szerződés értelmében a 2023-ban Moldovának juttatandó gázkontingens egészét a szakadár Transznisztriának ígérte ottani villamos áram szállításának fejében.

„Ezt pártjának atlantista szárnya, a parlament elnöke, a pártelnök, és maga Maia Sandu államfő is kifogásolta, mint az oroszok előtti »kapitulálást«. Ugyanakkor a felmérésekben nagyot zuhant tavaly a PAS, és a média kifogásolta, hogy a külföldi finanszírozás ellenére esett az életszínvonal. Hasonló demagóg vádakat fogalmazott meg az Ilan Șor üzletember vezette oroszbarát ellenzék is. A Șor pártja vezette önkormányzatokban, így Orhei városában élelemosztás, szociális projektek zajlottak, az oroszbarát erők így akarták rossz megvilágításba állítani Sanduékat. Általános vélekedés Moldovában, hogy Gavriliţa érzéketlen volt a szociális ügyekre, és biztonsági témákban sem gerjesztett bizalmat, szerintem ez utóbbi miatt javasolták külföldi pártfogói is a lemondását” – világított rá az ügy hátterére Barabás T. János.

Nem sokban befolyásolja Románia mindennapjait az incidens

A Krónika kérdésére, hogy milyen kihatással van mindez Romániára, a térség szakértője kifejtette: Romániában az alkotmányos demokrácia szabályainak megfelelően

bizonyára magasabb szintre lépett a biztonsági fenyegetettség minősítése, a hadsereg, a szolgálatok készültségi szintje, de mindez kevésbé jelenik majd meg a mindennapi életben.

„Nem tartok attól, hogy a moldovai válság befolyásolná a kormánykoalíció belső koherenciáját, vagy a gazdaság lényegi működését, de az várható, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és oroszpárti újságírók burkolt oroszbarát kampányt fognak folytatni, például háborúval, atombombával riogatnak, Ukrajnát kritizálják. A román költségvetés, az energia- és a hadiipar is igyekszik majd megfelelni a kihívásnak, amit én alacsony szintű, földrajzilag körülhatárolt hibrid biztonsági fenyegetésnek tekintek. Utóbbinak részei lehetnek információs támadások, légtérsértés, ügynöki tevékenységek, például »ökológiai tüntetések«. A hibrid támadás célja lehet a román képességek felmérése, politikai nyomásgyakorlás, a közvélemény befolyásolása” – fejtette ki a Krónikának Barabás T. János.

korábban írtuk

Váratlanul lemondott Natalia Gavriliţa moldovai miniszterelnök
Váratlanul lemondott Natalia Gavriliţa moldovai miniszterelnök

Váratlanul bejelentette pénteken lemondását Natalia Gavriliţa, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke.

korábban írtuk

A moldovai hírszerzés megerősítette: az ország destabilizálását célzó orosz akciót lepleztek le
A moldovai hírszerzés megerősítette: az ország destabilizálását célzó orosz akciót lepleztek le

A moldovai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS) megerősítette, hogy az állam stabilitásának aláaknázását célzó orosz akciót leplezett le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló

Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló
2026. június 09., kedd

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
2026. június 08., hétfő

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?

Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött

Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött
2026. június 06., szombat

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán

Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán
2026. június 05., péntek

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét

Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón

Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón
2026. június 05., péntek

Szolidaritási tüntetést tartottak a budapesti román nagykövetség előtt a nagyváradi premontrei apát mellett

Szolidaritási tüntetést tartottak a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön este a budapesti román nagykövetség előtt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát mellett, akit múlt héten lakoltatott ki a rendházból a város önkormányzata.

Szolidaritási tüntetést tartottak a budapesti román nagykövetség előtt a nagyváradi premontrei apát mellett
2026. június 05., péntek

Zelenszkij tárgyalna Putyinnal a háború lezárásáról, az orosz elnök szerint az EU „katonai tömbbé” alakul

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárását és a vezetők közti közvetlen tárgyalásokra való áttérést – ismertette az Interfax Ukrajina ukrán hírügynökség.

Zelenszkij tárgyalna Putyinnal a háború lezárásáról, az orosz elnök szerint az EU „katonai tömbbé” alakul
Hirdetés
Hirdetés