Hirdetés

EJEB-bírálat Magyarországnak a mentális betegek választójogának korlátozása miatt

A választójog megsértésének ítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), hogy Magyarországon automatikusan levettek a választásra jogosultak listájáról egy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személyt.

2010. május 21., 14:582010. május 21., 14:58

A szóban forgó esetben a panaszos, Kiss Alajos tényleges képességeinek figyelembe vétele nélküli, automatikus korlátozás alapján vesztette el választási részvételi jogát, amit a bíróság - a csütörtöki ítéletről kiadott sajtóközleménye szerint - nem tud elfogadni.

Pszichiátriai jellegű problémákat feltáró diagnózis miatt a panaszost 2005 májusában helyezték részleges gondnokság alá, majd 2006-ban - a választási bizottsághoz és a körzeti bírósághoz intézett tiltakozó beadványai ellenére - nem vehetett részt az országgyűlési választásokon. Emiatt fordult a strasbourgi székhelyű bírósághoz, amelyet az európai emberjogi konvenció alkalmazásának felügyeletére hoztak létre.

Az ítélet szerint a bíróság elfogadja a kormány érvelését, miszerint a magyar előírások azt igyekeznek biztosítani, hogy csak döntéseik következményeinek felmérésére képes személyek vehessenek részt a közügyek gyakorlásában. Kifogásolja ugyanakkor, hogy a szabályok nem tesznek különbséget részleges és teljes gondnokság között, illetve nem rendelkeznek arról sem, hogy a gondnokság befejeződése után a korlátozást feloldják.

Az abszolút, \"biankó\" tilalmat a bíróság nem fogadja el - derül ki az ítéletből, amely szerint az államnak nagyon alapos indoklást kell nyújtania minden olyan esetben, amikor a társadalom egy ennyire sérülékeny csoportjának tagjaira az alapjogokat érintő korlátozást alkalmaz.

A választóképes magyar lakosság 0,75 százalékát érinti a probléma - idézett egy adatot a bíróság, amely szerint már az is megkérdőjelezhető, hogy a mentális problémákkal küszködő személyeket lehetséges-e egyetlen csoportba sorolni. A bíróság háromezer eurós kártérítést ítélt meg a panaszos nem anyagi jellegű kárának enyhítésére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés