
Joe Biden akkori alelnöki befolyását kihasználva mentették volna meg a román üzletembert
Fotó: Facebook/The White House
Puiu Popoviciu román üzletember Hunter Biden, Joe Biden jelenlegi amerikai elnök fia befolyását kihasználva próbálta elérni 2016-ban, hogy megszabaduljon az ellene Romániában felhozott korrupciós vádaktól – írta a Daily Mail című brit lap.
2021. június 08., 17:322021. június 08., 17:32
A lap szerint Hunter Biden akkor alelnökként tevékenykedő édesapja befolyását, illetve Lois Freeh, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) korábbi igazgatójának kapcsolatait kihasználva szerette volna leállíttatni a Popoviciu elleni eljárást. A cikk a Hunter Biden és Freeh közötti emailváltás alapján számolt be a tervről.
Eszerint Popovicu még 2016 elején fogadta fel Bident, akinek egy olyan kampány részeként kellett volna eljárnia, amelynek célja az volt, hogy meggyőzzék az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészeit arról, hogy vagy kössenek vádalkut, vagy egyenesen ejtsék az ügyet.
Freeh és Biden – aki úgy fogalmazott: a román igazságszolgáltatás rosszul bánik a román üzletemberrel - a Boies Schiller Flexner LLP ügyvédi iroda közreműködésével próbálták megmenteni Popoviciut – itt dolgozott akkor a jelenlegi elnök fia.
Biden először 2015 szeptemberében említette meg a román üzletmbert levelezésében, majd 2016-ban is, amikor már küszöbön állt a Popoviciu elleni ítélet, és az amerikaiak Hans Klemm akkori bukaresti amerikai nagykövet közbenjárását kérték egy találkozó megszervezésére a román ügyészekkel.
Mindezekből azonban a lapnak nyilatkozó forrás szerint semmi sem valósult meg, a sajtókampány beindítása ugyanis attól függött, hogy sikerüljön tárgyalni a román kormány képviselőivel is. Mivel azonban a bukaresti kabinet elzárkózott a találkozótól, végül az egész terv kútba esett. Popoviciut 2017-ben hét év szabadságvesztésre ítélték.
de többek között ő honosította meg Romániában franchise alapon a Pizza Hut és a KFC gyorséttermeket, valamint az IKEA lakberendezési áruházat is. Popoviciut az egyik nagyszabású bukaresti ingatlanberuházása, a Băneasa-ügy miatt ítélték el.
A DNA szerint Popoviciu a rektorral összejátszva mélyen áron alul vásárolt meg egy 224 hektáros telket a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemtől, ezért az ügy Băneasa-farm néven is ismert.
Popoviciu vagyonát a Capital gazdasági lap 340-360 millió eurósra becsüli. A bukaresti táblabíróság egyébként 2018-ban jóváhagyta Popoviciu ügyvédjének kérelmét, és felszólította a DNA-t: tisztázza, milyen szerepet játszott a SRI a Popoviciu elleni nyomozásban.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
szóljon hozzá!