Hirdetés

Egészségügyi Világszervezet: véget ért a H1N1-járvány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden befejezettnek nyilvánította a H1N1 vírus okozta influenza világjárványt – jelentette be a szervezet főigazgatója, Margaret Chan.

MTI

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 11., 12:142010. augusztus 11., 12:14

Ebben az influenzában mintegy 18500-an haltak meg a vírus 2009. áprilisi felbukkanása óta. Margaret Chan a bejelentéssel a WHO sürgősségi bizottsága keddi tanácskozásán elfogadott ajánlásokat követte, amelyen azt vizsgálták meg, hogy a H1N1 influenzát visszaminősíthetik-e világjárvány utáni” fázisba, vagy továbbra is pandémiás kórként kezeljék.

A WHO kedden közölte: a H1N1-es influenza feltartóztatására készült védőoltások továbbra is hatékonyak ezen vírus ellen, s használni kell ezeket a kockázati csoportok megvédésére.

Margaret Chan kijelentette: „a világjárvány utáni fázisba tartunk”. Az újinfluenza-járvány, amely több mint negyven év óta az első világjárvány volt, a következő években szezonális influenzaként terjedhet majd. Ezért mindenképpen továbbra is szükség van az egészségügyi hatóságok éberségére. A vírus továbbra is veszélyezteti a kockázati csoportokat, mindenekelőtt a terhes nőket, akiket megvédhet a kórral szemben a védőoltás.

A betegség 2009 áprilisában ütötte fel a fejét Mexikóban és az Egyesült Államokban, s a WHO 2009. június 11-én nyilvánította világjárványnak.

Margaret Chan májusban közölte: az újinfluenza-járvány viszonylag enyhe lefolyású volt, a vírus nem mutálódott egy veszélyesebb változatba, ezért a kezelésére szolgáló gyógyszer (a tamiflu) és a különböző oltóanyagok hatásos védelmet nyújtottak.

Az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetét heves bírálatok érik a világjárvány-riasztás elrendelése miatt, miután a járvány egyes országokban a vártnál enyhébbnek bizonyult. Chan kedden ismét védelmébe vette a WHO intézkedéseit. A WHO korábban már elutasította azokat a vádakat, hogy a gyógyszergyárak befolyására nyilvánította volna világjárványnak az újinfluenzát.

Több ország a felhalmozott vakcinakészletek egy részének megsemmisítésére kényszerült a szavatossági idő lejárta miatt. Hollandiában júliusban 17 millió adag fel nem használt megsemmisítését kezdték meg a megrendelt 17,8 millió adagból, míg az Egyesült Államok számára gyártott H1N1-vakcinák egynegyede – 260 millió dollár értékű 40 millió adag – kerül a szemétbe.

A WHO adatai szerint 300 milliónál több embert oltottak be a pandémiás H1N1-vírus ellen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés