
Fotó: Rompres
2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00
A díjat „kikapcsolt génű egereken” végzett kutatásokért ítélték oda – derül ki a stockholmi Karolinska Institut Nobel-bizottságának hétfőn közzétett indoklásából. A kitüntetett tudósok genetikai kutatásaik során egerekben célirányosan kikapcsoltak bizonyos géneket, hogy megfejtsék azok szerepét az állati szervezeteken belül. Munkájuknak köszönhetően sikerült olyan, úgynevezett „knock-out” egereket létrehozni, amelyekben a sok ezer gén egyikét vagy másikát kikapcsolták. A beavatkozás következményei egyértelműen felismerhetőek az állatokon, így kiderült a kutatók számára, milyen funkcióval bír a kikapcsolt gén. Mára már több ezer ilyen, kikapcsolt génű egér létezik, s ezek igen fontos eszközzé váltak a kutatók számára. „Felfedezéseik egy hatalmas jelentőségű technológia kidolgozását tették lehetővé” – áll az indoklásban.
Capecchi olasz születésű amerikai állampolgár, míg két társa, Evans és Smithies brit születésűek, utóbbi azonban ma már amerikai állampolgár. Capecchi a humángenetika és a biológia professzora Salt Lake Cityben, az Utahi Állami Egyetemen. Smithies az Észak-carolinai Egyetem patológus- és orvosprofesszora, Chapel Hillben dolgozik. Az 1941-es születésű brit Martin Evans a Cardiffi Egyetem genetikaprofesszora, s az egérembriók őssejtjeit kutatja. Egy éve Andrew Z. Fire és Craig C. Mello amerikai tudósok nyerték el a tízmillió svéd korona (mintegy 1,1 millió euró) pénzjutalommal járó kitüntetést, a genetikai információáramlást szabályozó mechanizmus molekuláris alapjainak megismeréséért.
Hagyományosan az orvosi vagy fiziológiai Nobel-díj bejelentésével kezdődik a Nobel-hét: kedden a fizikai, szerdán a kémiai, csütörtökön az irodalmi Nobel-díj, pénteken pedig a Nobel-békedíj idei kitüntetettjeit nevezik meg – utóbbit a norvég fővárosban, Oslóban. A svéd központi bank által 1968-ban alapított közgazdasági Nobel-díj új tulajdonosát jövő hétfőn hirdetik ki. A Nobel-díjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja majd át, december 10-én, a kitüntetést alapító Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-ban bekövetkezett halálának évfordulóján. Az igazoló okmányon és az aranyérmén kívül minden díj mellé 10 millió svéd korona jár.
Hírösszefoglaló
Magyar orvosi Nobel-díjasok
A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díj eddigi magyar vagy magyar származású kitüntetettjei között volt Bárány Róbert (1876–1936), aki Svédországban élt, és 1914-ben kapta a díjat „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért”. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893–1986) részesült a kitüntetésben az egyetlen olyan magyarként, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”. Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy) (1899–1972) „a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” 1961-ben kapott Nobel-díjat.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.