Hirdetés

Demokrácia-központok nyílnak a tájékoztatásért

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tegnap Budapesten.

MTI

2010. november 25., 08:492010. november 25., 08:49

A megállapodás keretében az úgynevezett Erdélyi Demokrácia-központok hálózata ingyen fogja segíteni a külhoni magyarok tájékoztatását. Németh Zsolt külügyi államtitkár a megállapodást mérföldkőnek nevezte a kettős állampolgárság megadásának folyamatában.

Kifejtette: az együttműködés keretében – amelynek ötlete Tőkés Lászlótól, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől származik – az Erdélyi Demokrácia-központok révén tájékoztató irodahálózat jön létre azzal a céllal, hogy segítsék a külhoni magyarok eligazodását, felvilágosítást nyújtsanak számukra. Elmondta, közeledik január 1-je, a törvény hatályba lépésének időpontja, és öles léptekkel halad a magyar államigazgatás a törvény végrehajtási feltételeinek megteremtésében.

Németh Zsolt elmondta: a külügyi és a közigazgatási tárca vállalja, hogy ingyen kiképzi az erdélyi hálózat munkatársait, akik ugyancsak ingyen végzik majd tájékoztató munkájukat. A megállapodást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnök látta el kézjegyével. Elmondta: nagyon szívesen ajánlották fel segítségüket a honosítás felgyorsítására. Kifejtette, azt szeretnék elérni, hogy a honosítási ügyintézés minél barátságosabb és zökkenőmentesebb legyen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központok hálózatában 20 irodát szeretnének működtetni Erdély-szerte, jelenleg 60 ember vesz részt a munkában, és további 60-at szeretnének bevonni, több száz önkéntes is segíteni fog – tájékoztatott.

A megállapodást szintén aláírta Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Wetzel Tamás, az állampolgársági törvény módosításának végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. A helyettes államtitkár kiemelte: az egyszerűsített honosításról szóló törvény gyakorlati megvalósításában a magyar államigazgatás sok nehézségbe ütközött, „rájöttünk, hogy sok szempontból kevesek vagyunk a feladathoz”. Hangsúlyozta, hogy összefogás jött létre, „nem vagyunk egyedül (...),  határon túl is tudunk találni olyan partnereket, akikkel együtt tudunk működni”. A miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás „hatalmas tömegeket” fog megmozgatni. Úgy becsülte, akár 50–70-szeresére növekedhet a kérelmek száma, az első évben 250–400 ezren jelentkezhetnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés