Hirdetés

Dávid Ibolya választásokat akar

Az MDF arra kéri Bajnai Gordon kormányfőjelöltet, hogy a legsürgetőbb válságkezelő lépések elvégzését követően tegye lehetővé az őszi előrehozott választást – közölte Dávid Ibolya, a párt elnöke tegnap az MTI-vel. Az MDF-es politikus közleményében emlékeztetett: Bajnai Gordon maga jelentette be, hogy a gazdasági válság után nem kíván tovább politizálni.

Hírösszefoglaló

2009. április 02., 12:422009. április 02., 12:42

Dávid Ibolya szerint a miniszterelnök-keresés folyamatával egy „sokszoros bizalmi vákuum léte vált a korábbinál is nyilvánvalóbbá”, amely sokáig nem tartható fent, mert hatalmas károkat okoz az ország külső és belső hitelessége szempontjából.

Véleménye szerint beszédes, hogy a kormánypártok által jelölt lehetséges miniszterelnök, Bajnai Gordon a rendszerváltás óta eddig példátlan módon, előre szerződni akar a szocialistákkal programja későbbi feltétlen támogatásáról. Mindez azt mutatja, hogy ahogyan a választópolgárok, úgy maga az MSZP kormányfőjelöltje sem bízik a mögötte álló párt képviselőinek adott szavában – írta a pártelnök, aki szerint ezt tetézi, hogy az MSZP vezetése írásos felhatalmazást adott a szombati elnökségi ülésén részt vevő politikusok híváslistájának ellenőrzésére.

Látható, ahogyan az ország nem bízik a szocialistákban, úgy a szocialisták sem bíznak magukban, a saját köreiken belül is a lehetséges ellenséget keresik – zárul Dávid Ibolya közleménye. Gyurcsány Ferenc leköszönő kormányfő közben tegnapi blogbejegyzésében azt írta, hogy a miniszterelnökségről és a pártelnöki posztról való lemondását sem tekinti nagy árnak, ha ezzel növekszik sok fontos, helyenként valóban nehéz döntés meghozatalának és elfogadásának az esélye, és ha ezzel segíteni tudja az új kormányt.

Mint írta, a pártelnökség kérdése nehezen megoldható dilemmává vált. „Egyik oldalról világos, hogy az új kormány támogatásának feltételei javulnak, ha távolabb kerülök tőle. Másfelől meglehetősen sokan vannak, a Magyar Szocialista Párt tagjai, helyi vezetői és a szociálliberális értelmiség jelentékeny része is, akik számomra is meglepő erővel marasztalnak, akik eddig is nagy támogatást adtak mindahhoz, amit csináltam” – tette hozzá. Gyurcsány szerint, ha maradna, veszélybe sodorhatná a kormányt, ha megy, sok embernek csalódást okoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés