Hirdetés

Cozma-ügy: „Megszúrtam a csíkos pólóst”

A Cozma-ügy csütörtöki veszprémi tárgyalási napján a kilencedrendű vádlott - egyezően nyomozati vallomásával - azt mondta, hogy Raffael Sándor elsőrendű vádlott a Patrióta lokálnál 2009. február 8-án hajnalban történtek után megjegyezte: „megszúrtam a magas, csíkos pólóst”.

MTI

2010. június 17., 15:092010. június 17., 15:09

A magas, csíkos pólós férfi Marian Cozma, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagja volt.

Beéry Iván elmondta azt is, hogy a lokálbeli verekedés és emberölés után a 8-as főúton félreálltak a kocsikkal és ott többen veszekedtek „Csokival” (Raffael Sándor) amiatt, hogy miért kellett késelni.

A vádlott ugyanakkor arra is utalt, miszerint arról nincs tudomása, hogy milyen szúrás miatt veszekedtek a társak „Csokival”. A vádirat szerint ugyanis lent a pincebárban már érte egy könnyebb sérülést okozó szúrás Marian Cozma veséjét, majd fent az utcán kapta a halálos szívszúrást. Raffael Sándor szerdai bírósági meghallgatásakor megtagadta a vallomástételt és kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni. A bírónő által felolvasott nyomozati vallomásában azonban arra hivatkozott, hogy őt egy üveggel fejbe vágták, s csak „homályosan emlékszik” a történtekre. Megjegyezte: ő sosem hord kést magával, nem szúrt meg senkit.

Beéry - aki egyébként jogvégzett ember, de volt már büntetve csalás és közokirat-hamísítás miatt, most pedig a jelenlegi ügyön kívül hivatali visszaélésre való felbujtás miatt is folytatnak ellene eljárást - azt vallotta, hogy: „Csoki” a benzinkútnál fizetés közben elővette a kését, de Németh Győző is „játszott a késével”, sőt másoknál is látott a „zsebűkbe tűzve” kést.

Cáfolta a vádiratnak azon megállapítását, hogy ő és testvére, a nyolcadrendű Beéry Csaba ötlete lett volna az, hogy Enying után Veszprémben folytassák a mulatozást. Mint mondta: ők közölték éjfél után, hogy elindulnak haza Veszprémbe, s a hatodrendű vádlott, Raffael János ötlete volt - Enyingen nála ünnepeltek születésnapot -, hogy ők is mennek velük valamennyien, s Veszprémben folytatják a „bulizást”. Emlékezete szerint 5-6 kocsival mintegy 25-en indultak el Veszprém irányába. Elmondta azt is, hogy Enyingen néhányan kábítószert is fogyasztottak, s a helyi benzinkútnál egyeseken már látszott, hogy „felpörögtek és árnyékbokszoltak”.

A vádlott szerint a helyismerete miatt ő ment előre a Patrióta bárban, s arra emlékszik, hogy őt Raffael János követte, aki a bejáratnál egy vendéget - mivel véletlenül összementek - nyakon vágott, egy másikat pedig meglökött. Az emeleti bárban volt, s csak arra emlékszik, hogy valaki azt kiabálta; „nagy baj van, gyertek”. Mire leért az utcára, azt látta, hogy ott fekszik a földön egy ember, akiben Marian Cozmát, a veszprémi kézilabdást vélte felismerni. „Sokkot kaptam a látványtól” - mondta, hozzátéve, hogy Cozmát több lány és fiú „próbálta élesztgetni”.

A kilencedrendű vádlott beszélt arról is, hogy ekkor Raffael Sándor, Németh Győző másodrendű, Sztojka Iván harmadrendű és Pál Gábor negyedrendű vádlottat az utca sarkán látta beszélgetni. Elmondása szerint Pál Gábor „Csokival” (Raffael Sándor) veszekedett, s „valami olyasmi hangzott el, hogy miért kellett megszúrni”.

A Cozma-ügyben csoportos garázdaság elkövetésével vádolt 25 ember büntetőpere szerdán kezdődött meg a Veszprém Városi Bíróságon. A tárgyalást csütörtökön is figyelemmel kísérte a tárgyalóterem melletti szoba kivetítőjén Marian Cozma édesapja, Petre Cozma és a meggyilkolt sportoló lánytestvére is. Az emberöléssel vádolt hét ember ügyét szeptembertől a megyei bíróság tárgyalja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés