2008. március 14., 00:002008. március 14., 00:00
Völgyesi Miklós, a szervezet elnöke bejelentette: a miniszterelnököt „a gyülekezési szabadság megsértésének bûntette és sok ember életét veszélyeztetõ emberölési kísérlet bûnrészességének magalapozott gyanúja” miatt jelentik fel. Az elnök szerint eljött a „civil számonkérés” napja, amit felülrõl kell kezdeni, ezért jelentik fel elsõként Gyurcsány Ferencet. A feljelentésben a szervezet tagjai a gyülekezési szabadság megsértését azzal indokolják, hogy Gyurcsány Ferenc tehetõ felelõssé azért, hogy a Fidesz október 23-i ünnepsége után a rendõrség „öszszekeverte” a békésen tüntetõket a radikális magatartást tanúsítókkal, akárcsak az ezt követõ „véres és brutális akciók végrehajtásáért”. A sok ember életét veszélyeztetõ emberölés bûntettének kísérletében szerintük a kormányfõ azért vonható felelõsségre, mert a rendõrség olyan eszközöket vetett be a tömegoszlatások során, amelyek az emberi élet kioltására is alkalmasak lehetnek. Ezek közé sorolták a gumilövedékeket és a gázgránátokat is.
A budapesti fõügyészség illetékesei, az MTI megkeresésére, azt nyilatkozták, hogy „a feljelentés elbírálása folyamatban van, annak tárgyában az ügyészség törvényes határidõn belül intézkedni fog”. Daróczi Dávid kormányszóvivõ szerint szakmailag és emberileg egyaránt nonszensz a feljelentés, aminek a miniszterelnök „áll elébe”. Nyilvánvaló pártpolitikai támadásról van szó – kommentálta a Civil Jogász Bizottság feljelentését a szóvivõ.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.