2010. december 02., 09:332010. december 02., 09:33
A tárca üdvözli, hogy a Moldovai Köztársaságban vasárnap rendezett általános választásokon az állampolgárok nagy számban vettek részt. A választási bizottság által közölt választási eredmények arról tanúskodnak, hogy a moldovaiak az európai integráció útján kívánnak továbbmenni, mert szeretnék kiaknázni az európai intézmények által biztosított előnyöket.
A román külügyminisztérium alapvető fontosságúnak tartja, hogy a két ország folytassa a közös projektek megvalósítását. Különben a Nyugat-barát koalíció a 101 parlamenti mandátumból 59-et szerzett meg, megnyerve a választásokat, ám két mandátuma hiányzik ahhoz, hogy elnököt is tudjon választani. Traian Băsescu román államfő egy keddi interjúban arról beszélt: Románia és Moldova csak akkor egyesülhetne a következő huszonöt év során, ha a Prut mindkét partján élő románok maguk is akarnák ezt.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.