
Palermo is várja a vendégeket: Giuseppe Conte kormányfő szerint Olaszország elmehet nyaralni a tengerre, a hegyekbe vagy a művészeti városokba
Fotó: Rédai Attila
Olaszországban negyedére esett vissza a Covid-19 fertőzés miatt intenzív osztályon kezeltek száma a tetőzés időszakához képest, valamint folyamatosan csökken a halottak napi száma a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint. Giuseppe Conte kormányfő kijelentette, az olaszok készülhetnek a nyaralásra.
2020. május 10., 22:312020. május 10., 22:31
2020. május 10., 23:142020. május 10., 23:14
A halottak száma 165 volt az egy nappal ezelőtti 194-hez képest. Ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 560-t. A halottak száma az utóbbi két napban kétszáz alatt maradt, és csökkenő tendenciát mutat. Az egészségügyi szakértők úgy látják, a halottak napi száma végre elkezdett apadni. Ez az adat csökkent a leglassabban a járványgörbe lefelé ívelésének időszakában.
A kórházban kezeltek száma meghaladja a 13 ezret. Intenzív osztályon már csak 1027 beteg van, egy hónapja napról napra csökken a számuk, és a mostani adat a tetőzés idején intenzíven kezeltek egynegyedének felel meg. A gyógyultak száma elérte a 105 186-t. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 070-t. A gócpont Lombardiában 62-re csökkent egy nap alatt a halottak száma a korábbi 85-ről. Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma 282 volt, a szombati több mint ötszáz után. A tartományban 81 ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké több mint 14 ezer.
„A számok rohamosan csökkennek, az intenzív osztályok kiürülnek, a vírus távozóban van, gyors tempóban, mi pedig szívesen tessékeljük az ajtóhoz” – nyilatkozott Guido Silvestri olasz virológus. Más olasz szakértők szerint nem a vírus távozik, hanem az adatok az óvintézkedések eredményességét bizonyítják. Megjegyezték, hogy az első hetekhez képest az olasz egészségügy is gyorsabban reagál, vagyis a betegek már nem érik el a súlyos, intenzív kezelést igénylő állapotot, helyette otthoni karanténban képesek őket ellátni. A járványban elhunyt olasz orvosok száma 156-ra emelkedett. A fertőzésterjedés olaszországi kiindulópontjaként ismert Lodi kórházában végzett szerológiai vizsgálatokból kiderült, hogy az egészségügyi személyzet húsz százaléka, majdnem négyszáz ember tünetmentesen fertőzödött meg.
Giuseppe Conte római kormányfő a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy a nyári forróságban nem kell szabadságukat majd a „balkonokon tölteni”. „Olaszország elmehet nyaralni a tengerre, a hegyekbe vagy a művészeti városokba” – mondta. Megjegyezte azonban, hogy nyaralás közben új szabályokat kell követni az óvatosság jegyében. Az idegenforgalmi ágazat adatai szerint márciusban 81 millió turistát veszítettek el. Liguria tartomány bejelentette, hogy május 18-tól megnyitja a strandokat. A kormány hétfőn egyeztet a tartományokkal a kereskedelem, a vendéglátás, a strandok országos szintű beindításáról. Tervben szerepel a július 31-ig érvényes veszélyhelyzet további hat hónappal való meghosszabbítása is.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!