Hirdetés

Borús forgatókönyvet jósolnak a járvány kapcsán a francia szakértők

•  Fotó: Emma Pearson/Twitter

Fotó: Emma Pearson/Twitter

Nem lesz a végső a koronavírus-járvány Európát jelenleg sújtó második hulláma, tél végéig, valamint a jövő tavasz folyamán egymást követő, több hullámra kell számítani – jelezte hétfőn a francia kormány mellett működő tudományos tanács.

MTI

2020. november 02., 17:492020. november 02., 17:49

„Nehéz előre látni mennyi ideig fog tartani a második hullám, mert az magán a víruson, az időjárási viszonyokon, valamint a vírus terjedésének megfékezésére foganatosított intézkedéseken, s azok társadalmi elfogadottságán, azaz hatásán is múlik” – írták október 26-i keltezésű véleményükben.

A francia döntéshozókat segítő szakemberek két nappal azelőtt ismertették álláspontjukat, hogy az Emmanuel Macron államfő által összehívott védelmi tanács általános lakhelyelhagyási tilalom bevezetéséről döntött.

Hirdetés

„Nehéz hónapok előtt állunk egy szélsőségesen nehéz helyzetben” – fogalmazott a hétfőn nyilvánosságra hozott véleményében a tudományos tanács,

amely a második hullám végét az év végére vagy a jövő év elejére feltételezi. A testület azt javasolja, hogy erre az időpontra a jelenlegi 40 és 50 ezer közötti napi esetszámot maximum 5 és 8 ezer közé kell korlátozni, és a vírus terjedését szigorúan ellenőrzés alá kell vonni.

A szakemberek ugyanakkor úgy vélik, hogy bármilyen intézkedéseket is foganatosítson a kormány, „azok nem lesznek elégségesek újabb hullámok elkerülésére a második után”.

A tudományos tanács az október 26-i véleményében az általános karantén kihirdetését szorgalmazta, amelyet a kormány végül meg is tett. „Több egymást követő hullám lehet a tél végén és 2021 tavaszán különböző dolgoktól függően” – írták a szakemberek, kiemelve az időjárási viszonyokat és a kormány stratégiájának hatékonyságát.

A francia szakemberek szerint az európai kormányok a járvány egymást követő hullámainak kezelésével fognak szembesülni az első oltóanyagok és ellenszerek bevezetéséig, amelynek időpontjára a tudományos tanács „talán 2021 második negyedévét” jelölte meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés