Hirdetés

Bocsánatot kért a pápa az egyházi személyek szexuális visszaélése miatt

Megkövette szombati londoni miséjén a katolikus egyházfő az egyházi személyiségek szexuális visszaéléseinek egykori gyermekáldozatait.

MTI

2010. szeptember 20., 08:522010. szeptember 20., 08:52

XVI. Benedek pápa négynapos nagy-britanniai állami látogatása keretében először az angol-walesi katolikus közösség londoni főtemplomában, a Westminster-székesegyházban mutatott be misét. A szertartáson elmondott homíliájában külön kitért a katolikus papok által a korábbi évtizedekben elkövetett visszaélésekre, kijelentve: mélységesen sajnálja a történteket.

A sértetteket ártatlan áldozatoknak, a visszaéléseket elmondhatatlan, megvetendő bűnnek nevezte, amely szavai szerint „szégyent és megaláztatást” hozott az egész egyházra. Ugyanaznap a szentatya személyesen is találkozott az egykori visszaélések öt elszenvedőjével. XVI. Benedek a wimbledoni nunciatúrán fogadta őket – négy nőt és egy férfit –, és előttük is mélységes sajnálkozásának és szégyenkezésének adott kifejezést. Biztosította őket arról, hogy a katolikus egyház mindent megtesz az esetek feltárásáért, együttműködik a polgári hatóságokkal a felelősök elleni eljárások során, és hatékony intézkedéseket hoz, hogy ilyen visszaélések a jövőben ne történhessenek.

(Szombat délután több mint tízezer tüntető tiltakozott London központjában a pápa jelenléte, a gyermekekkel szembeni viszszaélések kezelési módja, valamint a pápa homoszexualitással, abortuszszal és óvszerhasználattal kapcsolatos álláspontja ellen). XVI. Benedek egyébként pénteken a „celebkultúra” és a pénz jelentette „felületes értékek” túlzott tiszteletétől óvta a brit ifjakat, a londoni közélet vezető személyiségeit pedig a vallás „általános visszaszorulásának” veszélyére figyelmeztette. Látogatása zárónapján, tegnapi birminghami miséjén az egyházfő gonosz ideológiának nevezte a nácizmust.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés