
Fotó: Rompres
2008. június 13., 00:002008. június 13., 00:00
Jelezte, hogy akár a hét végéig is eltarthat, mire sikerül újra feltölteni az összes kiürült benzinkutat. A sztrájk három napja Portugália-szerte jelentős zavarokat okozott az élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban. A teherfuvarozók érdekképviseletének vezetése szerda este határozott a sztrájk beszüntetéséről, miután több intézkedést is sikerült kiharcolnia az üzemanyagárak emelkedésének kompenzálására. Szerepel ezek között adókönnyítés, illetve az autópályadíjak enyhítése. A jelentések szerint a kamionosok például csökkentett útdíjat fizethetnek az éjszakai áruszállításnál. Spanyolországban ezzel szemben csütörtökön is folytatódott a hét elején kezdett kamionossztrájk, mivel a két legnagyobb szakszervezet elutasította a kormánynak a válság megoldására felajánlott segélyintézkedéseit. A rendőrség még szerdán feloszlatott a sztrájkolók által létesített több útblokádot. A dél-spanyolországi Almeríában azonban öszszetűzésekre került sor a biztonsági erők és gazdálkodók között, akik szintén a magas olajárak ellen tiltakoztak. Az incidensben 21 ember sérült meg, köztük 13 rendőr. A munkabeszüntetés miatt továbbra is akadozik a spanyolországi autógyárak alkatrészellátása. A martorelli Seat-üzem szóvivője szerint a gyár csak kapacitása 40 százalékát tudja kihasználni. A Nissan barcelonai üzeme, lényegében állt csütörtökön. A PSA Peugeot Citroen csoport vigói, a Renault valladolidi és palenciai, valamint a Ford almussafesi üzemeinek termelése ugyancsak lelassult.
A francia–spanyol határ egyik átkelőhelyén, csütörtökre újra akadálytalanná vált a forgalom, miután előző este a francia és a spanyol rendőrség közösen felszámolta a sztrájkoló kamionosok nyolc kilométeres útblokádját. A spanyol belügyminisztérium közlése szerint szerda óta országszerte 71 teherautó-sofőrt vettek őrizetbe útakadályok létesítésében és piacok blokádjában való részvételükért. A magas üzemanyagárak ellen szintén tiltakozó francia fuvarozók kitartanak követelésük mellett, hogy a dízelolaj árát 98 eurócentben maximálják.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.