Az intézmény kapcsán, amely a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) mellett működik majd, Gémesi Ferenc, a MeH kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára elmondta, egységes megoldás a szórványosodás lassításában nincsen, minden régió és település esetében önálló javaslatokat kell kidolgozni. Hozzátette: ahhoz, hogy kormányszinten is foglalkozni lehessen a szórványosodás ügyével, szakértőket kerestek a Szórványtanács 15 tagjának kiválasztásakor.
Az alakuló ülésen a tanács egyhangúlag Göncz László szlovéniai magyar parlamenti képviselőt választotta meg elnökének. Gémesi Ferenc megemlítette, hogy a tanácsadó testület előzetesen véleményezni fogja a Szülőföld Alap stratégiai anyagait. Évente egy-két kiemelt programra javaslatot tehet, s véleményezi a szórványra vonatkozó 2009-es támogatási elképzeléseket. A szakállamtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Szórványtanács „nem pénzosztó testület”, javaslatai azonban beépülnek a kormány döntéshozatali folyamatába. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnöke tegnap bírálta a Miniszterelnöki Hivatalt, amiért az szerinte presztízskérdésként kezeli a szórványban élő magyar közösségekkel foglalkozó testület ügyét. Duray úgy vélte, hiba lenne, ha a rendelkezésre álló pénzforrásokat konferenciákra és szakvélemények elkészíttetésére költenék el. A politikus szerint a Szórványtanács tagjai között olyan személyek is megtalálhatóak, akiknek nincs legitimitásuk a határon túli magyar közösségekben, vagy eddig nem foglalkoztak a szórvány kérdéskörével, és az érintettek megkérdezése nélkül jelöltek ki tagokat a tanácsba. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Magyar Hírlapnak kijelentette: a magyar kormány nem egyeztetett velük, de nem ez a legsúlyosabb példa arra, amikor a budapesti kabinet nélkülük dönt, és az ellenfeleiket hozzák helyzetbe.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.