Hirdetés

Biden: Ukrajnát addig támogatjuk, amíg szükséges, Kínával szemben megvédjük az érdekeinket

•  Fotó: Facebook/The White House

Fotó: Facebook/The White House

Közös cselekvésre sürgette a politikai erőket az Egyesült Államok előtt álló feladatok megoldásában Joe Biden amerikai elnök a kongresszusban kedden elmondott évértékelő beszédében, amelynek nagy részében kormányzatának intézkedéseit ecsetelte.

MTI

2023. február 08., 08:012023. február 08., 08:01

Az unió helyzetéről szóló üzenetének (State of the Union Address) elején a demokrata párti Joe Biden együttműködést ajánlott az új törvényhozás alsóházának republikánus többsége számára, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évben 300 olyan törvényt írt alá, amelyet kétpárti támogatással fogadtak el.

Kormányzatának eredményei közül kiemelte a munkahelyteremtést és azt, hogy a munkanélküliségi arány 50 éve a legalacsonyabb szintre, 3,4 százalékra csökkent. A tavaly 4 évtizedes magasságba emelkedő infláció okaként az elnök a koronavírus-járványt és az ukrajnai háború hatását említette.

Hirdetés

Megítélése szerint az inflációt tekintve az Egyesült Államok a világ minden országánál jobb helyzetben van, az energiaárak csökkennek, és az élelmiszerárak emelkedése is mérséklődik.

Eredményként említette, hogy két év alatt 10 millió vállalkozást alapítottak az Egyesült Államokban.

Beszédében Joe Biden többször kitért a tavaly elfogadott inflációcsökkentési törvényre, valamint az infrastrukturális beruházásokról szóló jogszabályra. Új előírásként jelentette be, hogy a jövőben minden szövetségi finanszírozású beruházás esetében amerikai gyártású alapanyagot használjanak fel.

A kongresszus republikánus tagjai részéről jól hallható egyet nem értést váltott ki az elnöknek az államadósság-plafon növelésére vonatkozó felszólítása. Biden azt állította, hogy hivatalba lépése óta az amerikai államadósságot 1700 milliárd dollárral sikerült csökkenteni. Ugyanakkor tárgyalást kért és közös munkát sürgetett a költségvetési kérdések tekintetében.

A rendőrségi erőszak csökkentése érdekében Joe Biden a hatóság elszámoltathatóságát sürgette és a rendőrségi reform kiteljesítését.

A beszédet a helyszínen hallgatták végig annak a Tyre Nicholsnak a szülei, aki Memphis városában rendőri intézkedés következtében halt meg januárban.
A közbiztonságot érintve az elnök megismételte követelését a támadó kézifegyverek betiltására is.

Évértékelőjében az elnök ezúttal kisebb teret hagyott a nemzetközi kérdéseknek.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban szolidaritásáról biztosította Kijevet, „ameddig csak szükséges”, és kijelentette, hogy sikerült a NATO-t egységbe forrasztani és globális koalíciót építeni.

Az amerikai-kínai viszonnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

az Egyesült Államok versengést akar és nem konfliktust, de ha szükséges, megvédi érdekeit, ahogy tette a múlt héten – utóbbival az Egyesült Államok légterét keresztező kínai hírszerző léggömb megsemmisítésére utalt.

Az elnök beszéde 72 percig tartott. A kongresszus alsó- és felsőházának tagjai mellett a meghívottak között voltak a Legfelsőbb Bíróság tagjai, valamint a Biden-adminisztráció miniszterei.

Az elnök beszédére a republikánusok nevében Sarah Huckabee-Sanders, az Egyesült Államok legfiatalabb kormányzója reagált. Arkansas állambeli irodájából elmondott beszédében a magas üzemanyag- és élelmiszerárakat vetette a kormányzat szemére, valamint kiemelte a radikális baloldal befolyását az elnök politikájára. A kormányzó Joe Bident az Egyesült Államok legidősebb elnökének nevezte, és megemlítette, hogy ő viszont a legfiatalabb kormányzó az országban. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták két év alatt lerombolták az ország biztonságát, és itt utalt a súlyos határválságra, valamint a kábítószer-túladagolás okozta halálozások számára.

Az Egyesült Államok helyzetéről szóló értékelést az alkotmány írja elő az elnök kötelezettségeként, második cikkelyében úgy fogalmaz, hogy az elnöknek időről időre tájékoztatnia kell a kongresszust az unió helyzetéről, és a törvényhozók figyelmébe kell ajánlania, hogy milyen intézkedéseket tart megfontolandónak a következő időszakra. Az elnöki értékelőre 1790-1946 között éves üzenetként (Annual Message) hivatkoztak, 1947 óta nevezik hivatalosan az unió helyzetéről szóló beszédnek (State of the Union Address).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Nyilvánvalóan kudarcot vallott”, ezért fontolóra kellene venni a TikTok betiltását egy liberális politikus szerint

Raluca Turcan képviselő hétfőn kezdeményezte, hogy indítsanak vitát a kínai TikTok közösségi felület esetleges betiltásáról Romániában, miután egy hamis információ elterjedése miatt ért támadás egy mentőautót Kolozs megyében. 

„Nyilvánvalóan kudarcot vallott”, ezért fontolóra kellene venni a TikTok betiltását egy liberális politikus szerint
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Duna-elterelés: nem tartósak a beavatkozás eredményei, nem zárható ki az atomerőmű teljes leállása

A Dunán végrehajtott intézkedések hatása nem volt tartós, ezért fel kell készülnünk arra az esetre is, ha a cernavodai atomerőmű 2. blokkja rövid ideig nem működne – jelentette ki az RFI-nek Cristian Buşoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Duna-elterelés: nem tartósak a beavatkozás eredményei, nem zárható ki az atomerőmű teljes leállása
2026. augusztus 10., hétfő

A PNL csak akkor támogat egy szakértői kormányt, ha annak semmi köze a PSD-hez

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csakis olyan szakértői kormányt hajlandó támogatni, amely tagjai valóban nem kötődnek egyetlen párthoz sem – szögezték le a párt vezetői.

A PNL csak akkor támogat egy szakértői kormányt, ha annak semmi köze a PSD-hez
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Elítélik a mentősök elleni támadást és sürgetik a rémhírek terjesztésének korlátozását

Elfogadhatatlannak nevezte Raed Arafat, a DSU vezetője a Kolozs megyei mentősök elleni támadást, amit egy TikTokon terjesztett, „gyerekrabló fekete mentőről” terjedő rémhír váltott ki. Radu Miruță az ál- és rémhírek korlátozását sürgette.

Elítélik a mentősök elleni támadást és sürgetik a rémhírek terjesztésének korlátozását
2026. augusztus 09., vasárnap

Mi történik most a jogosítvánnyal, ha a sofőr nem fizeti be a közlekedési bírságot?

Egyelőre nem függeszthetik fel azoknak a járművezetőknek a jogosítványát, akik nem fizetik be a közlekedési bírságaikat.

Mi történik most a jogosítvánnyal, ha a sofőr nem fizeti be a közlekedési bírságot?
2026. augusztus 09., vasárnap

Megakadályozták a Duna csökkenését, legalább kilenc napig biztosított az atomerőmű működése

Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a cernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Megakadályozták a Duna csökkenését, legalább kilenc napig biztosított az atomerőmű működése
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Haladnak az uszályok elsüllyesztésével, tovább csökkent a Duna vízállása Cernavodánál

Péntek éjszaka, 01:00 óra körül befejeződött a második uszály elsüllyesztése a Duna vízhozama egy részének a Bala-ágba történő átirányítását célzó beavatkozás keretében – tájékoztatott szombaton az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Haladnak az uszályok elsüllyesztésével, tovább csökkent a Duna vízállása Cernavodánál
2026. augusztus 08., szombat

Nicușor Dan visszaszólt az euró bevezetése ellen ágáló, de a számláin több százezer eurót tartó Georgescunak

A pártok között elvi megállapodás született arról, hogy Románia újra konkrétan vállalja az euró bevezetésének célkitűzését – szögezte le Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan visszaszólt az euró bevezetése ellen ágáló, de a számláin több százezer eurót tartó Georgescunak
2026. augusztus 07., péntek

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Meddig használható még a régi személyi?
Meddig használható még a régi személyi?
2026. augusztus 07., péntek

Meddig használható még a régi személyi?

Hirdetés
Hirdetés