
Bill de Blasio polgármester (jobbra) szerint elővigyázatossági intézkedésről van szó
Fotó: Bill de Blasio/Facebook
A koronavírus-járvány miatt csütörtöktől ismét bezárják az állami iskolákat New Yorkban – jelentette be az amerikai metropolisz polgármestere, Bill de Blasio.
2020. november 19., 07:002020. november 19., 07:00
A világváros vezetői szeptemberben – hosszas tépelődés után – úgy döntöttek, hogy az iskolákban megkezdődik a tanítás. Most azonban újra kénytelenek voltak úgy határozni, hogy ismét szüneteljen a tanítás. A fertőzöttségi arány ugyanis a városban elérte a 3 százalékot hétnapos átlagban – emelte ki a polgármester Twitter-üzenetében. Hozzátette, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó.
Az 1,1 millió iskoláskorú nagyobb része továbbá már eddig is a távoktatást választotta a személyes órai jelenlét helyett.
A koronavírus-járvány az Egyesült Államokat sújtja a leginkább a világon. A Johns Hopkins egyetem friss adatai szerint az országban már közel 11,5 millióan fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma pedig megközelíti a 250 ezret.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!