Hirdetés

Békülne Budapesttel Rudolf Chmel szlovák politikus

Érvényteleníteni kellene a szlovák állampolgársági törvény azon módosítását, amellyel Pozsony a magyarországi kettős állampolgárságot megkönnyítő törvénymódosításra reagált – véli Rudolf Chmel, a kisebbségekért és az emberi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 03., 09:122010. augusztus 03., 09:12

A politikus tegnap azt mondta, hogy a feleknek ugyanakkor kétoldalú megállapodást kellene kötniük, amely meghatározná a magyar állampolgárság megadásának szabályait. A feltételek között szerepelne, hogy a magyar állam nem folytatna aktív toborzást, illetve, hogy az állampolgárságot kizárólag egyéni alapon ítélnék oda. Formális szempontból mindkét jogszabály rendben van – állítja Chmel, aki a szolvák–magyar Híd–Most párt képviselője a szlovák kormányban.

„Mindkét országnak azonban tudatosítania kellene, hogy itt nemcsak a jog formális betartásáról van szó, hanem elsősorban emberekről, két szomszédos ország állampolgárairól, és az ő sorsukról” – szögezte le a politikus. Hozzátette: azt sem szabadna feledni, hogy mindez nagy hatással van a kétoldalú viszonyra.

Szerinte kiutat a mai helyzetből a szlovák törvénymódosítás eltörlése és egy kétoldalú megállapodás megkötése jelentene. A kormányfőhelyettes elismerte, hogy ez a megoldás egyelőre csak a saját víziója. Az elképzelést először a koalíciós partnerekkel szeretné megvitatni, s számol azzal, hogy a kérdésről még a koalíción belül is éles politikai viták várhatók.

Úgy véli: a Magyarországgal való megállapodáshoz vezető út hosszú lesz. Chmel szerint Pozsonynak mindent meg kell tennie azért, hogy a nemzeti kisebbségek otthon érezzék magukat Szlovákiában. „Csak akkor nem fognak maguknak más politikai hazát keresni, ha otthon érzik magukat Szlovákiában” – hangoztatta Chmel, aki „civilben” ismert hungarológus.

Dzurinda: párbeszéd kell a KMKF-ről

A szlovák külügyminiszter szerint jó szándékkal és párbeszéddel rendezhető, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) ne a magyar Országgyűlés intézményeként működjék. Mikulás Dzurinda a hét végén a pozsonyi TASR hírügynökség azon kérdésére válaszolt így, hogy kezdeményez-e Szlovákia valamilyen lépést a KMKF ügyében.

A szlovák diplomácia vezetője úgy vélte: Bugár Béla, a szlovák–magyar Híd-Most párt elnöke „nagyon okosan és felelősségteljesen” nyilatkozott, amikor kijelentette, kérni fogja annak a magyar parlamenti határozatnak a megszüntetését, amellyel a fórumot a budapesti törvényhozásnak rendelték alá.

„Az új szlovák kormány is határozottan elutasítja olyan intézményes kapcsolatok létesítését szlovákiai polgárok és egy idegen állam között, amelyekről nem született kétoldalú egyezség. Továbbra is következetesen ellenezzük azt, hogy beavatkozzanak Szlovákia belügyeibe – szögezte le Dzurinda. Hozzátette, konstruktív párbeszédet tervez Budapesttel annak érdekében, hogy „előrenézzünk, hogy a légkört tisztábbá tegyük, és baráti hangot üssünk meg”.

Kifejtette: az új kormány nem akarja, hogy politikája a múltba nézésen, a romantikus érzelmek, történelmi előítéletek felelevenítésén alapuljon. „Koncepciónk ezek fokozatos áthidalásán alapszik, miközben világosan látjuk, hogy a gondolkodásbeli változások elérése egyike a legnehezebb feladatoknak” – húzta alá a szlovák kormányfőhelyettes.

A magyar állampolgársági törvény módosítására, amely a határon túli magyaroknak megkönnyíti a magyar állampolgárság felvételét, Pozsony szintén törvénymódosítással reagált. A pozsonyi döntés értelmében az a szlovák állampolgár, aki önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Chmel bírálta a pozsonyi döntést.

„A magyar törvény még életbe se lépett, s Szlovákia máris elveszi állampolgárai szlovák állampolgárságát” – jegyezte meg. Azt mondta, egyelőre semmiféle adat sincs arra nézve, hány szlovákiai magyar szeretné felvenni a magyar állampolgárságot is. Chmel azt tervezi, hogy a kisebbségi nyelvek hivatali használatának határát, amely jelenleg településenként a húsz százalékos kisebbségi lakossági szinthez van kötve, a jövőben tíz százalékra csökkentenék.

„A tízszázalékos határ csak mintegy 20 magyar települést érintene, ugyanakkor jelentősen segítene azoknak a településeknek, ahol ruszinok, németek vagy romák laknak” – fejtette ki a politikus, aki mindezt a kisebbséghasználati nyelvtörvény módosításával szeretné elérni. Chmel az államnyelvtörvény módosítását is tervezi, egyebek között kivenné a jogszabályból a pénzbeli szankciókat érintő részt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés