2008. május 27., 00:002008. május 27., 00:00
A bejelentett demonstráció kezdetekor mintegy ötven árpádsávos és nemzeti színű zászlót lobogtató ember gyűlt össze a Parlament előtt. A rendőrség még kora délután fémkordonokkal lezárta az Országház előtti tér egy részét, a közelben több rendőrautó várakozik, de jelentősebb rendőri egység nem látható. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, a kormányellenes tüntetés szervezője azt mondta, hogy a miniszterelnök „hazugságbeszédére” emlékeznek. A demonstráció kezdetekor a hangszórókból az Internacionálé, majd archív felvételről Sztálin beszéde és kommunista dalok hangzottak fel. A magukat Kossuth térieknek nevező tüntetők vezetője, Gonda László azt mondta: így akarják demonstrálni, hogy „visszajöttek az oroszok”. A tüntetésen folyamatosak a bekiabálások, a résztvevők a kormányfő távozását követelik, és a „Börtönbe!” szót skandálják. Mint ismeretes, a Parlament előtt tavaly szeptember 17-én azt követően kezdődtek a tüntetések, hogy kiszivárgott Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án, a balatonőszödi frakcióülésen elmondott beszéde.
MTI
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.