2009. október 01., 09:462009. október 01., 09:46
Az újság szerint a szlovákiai magyar politikusok úgy vélik, a magyar–magyar együttműködést jobb lenne más formában folytatni, amelyet kevésbé támadhatnának a nacionalista szlovák politikusok.
A KMKF Szili Katalinnak, az Országgyűlés nemrég távozó elnökének volt a „szívügye”, és az MSZP kezdeményezésére jött létre, hogy a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) felváltsa – ez utóbbi platform ugyanis közelebb állt a Fideszhez.
A lapnak nyilatkozó Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökhelyettese szerint a választások után felálló új magyar Országgyűlésnek kell eldöntenie, hogy folytatja-e a KMKF üléseit, vagy esetleg visszatér a Máérthoz.
„Érzésem szerint a Máért jobb megoldás volt, mert pártközi együttműködést fogalmazott meg, ami a nemzetközi jog szempontjából támadhatatlan” – mondta Berényi.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.