2009. február 13., 10:402009. február 13., 10:40
A rendezvény keretében levetítették Páskándiné Sebők Annának a konferenciával megegyező című dokumentumfilmjét is, amely egy sajátos perspektívából azt kívánja bemutatni, hogy a Romániában élő magyar közösség hogyan viszonyul a közelmúltjához. A film az 1959-ben bebörtönzött vagy önkéntes halált vállaló emberek példáján próbálja érzékeltetni, hogy az erdélyi magyarok hogyan élték meg az „egyesítést” – fejtette ki Sógor Csaba. A rendezvény meghívójának megfogalmazása szerint a Romániában élő magyar közösség számára „a téma... egy állandóan napirenden tartott, teljesítésre váró cél”. Az erdélyi képviselő elfogadhatatlannak mondta, hogy a rendszerváltás után tizennyolc évvel még mindig nincs magyar kar a kolozsvári egyetemen. A 6,6 százaléknyi romániai magyarság csupán 4 százaléknyi részesedéssel rendelkezik az egyetemeken, és ezeknek csak a harmada tanul anyanyelvén – mutatott rá Sógor Csaba. – Egyelőre úgy néz ki, hogy Romániában a multikulturalitást a többség kultúrájaként és nyelvének használataként értelmezik – fogalmazott. Mint mondta, a tanácskozás annak fontosságát is igyekezett kiemelni, hogy elinduljon egy informális párbeszéd a többség-kisebbség viszonyáról, amelyet „ma még a félelem és a bizonytalanság jellemez”. Fel kívánták hívni a régebbi EU-tagállamok figyelmét is arra, hogy „ne higgyék azt, tizenkét új ország úgy csatlakozott, hogy ott minden rendben van” – hangsúlyozta Sógor Csaba, aki azt is fontosnak tartotta, hogy az új tagországok a kisebbségi ügyekben ne a rossz nyugati példákat vegyék alapul.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.