2009. december 10., 10:472009. december 10., 10:47
A Magyarország ösztönzése a jogállamiság tiszteletben tartására, a külföldi befektetők tisztességes kezelésére és a szabad, független sajtó előmozdítására című határozatot a képviselőház 333 igen szavazattal 74 ellenében fogadta el.
A határozat első pontja szerint a képviselőház elítéli az ORTT-nek a frekvenciapályázatokról hozott közelmúltbeli döntéseit. A szöveg hivatkozik a Financial Times üzleti lap 2009. november 6-i cikkére, amely szerint a rádiós frekvenciapályázatokról szóló döntés előtt magukat az MSZP és a Fidesz képviselőinek nevező személyek keresték meg a szóban forgó két rádióállomást, amelyeknek alkut ajánlottak: akkor hosszabbítják meg számukra a működési engedélyeket, ha a pártok a cégek vagyonából 50 százalékot kapnak. A rádiók visszautasították a zsarolási kísérletet, amelyet követően az MSZP-s és a fideszes ORTT-tagok a működési engedélyeket két másik, politikai kötődésű pályázónak szavazták meg.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.