
Az MKP Országos Kongresszusa
Fotó: Facebook/Forró Krisztián
Jóváhagyták a Magyar Közösség Pártja (MKP) beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, a Szövetségbe a párt felvidéki kongresszusi küldöttjei Rimaszombatban vasárnap – közölte Forró Krisztián, az MKP elnöke újságírókkal a kongresszus szünetében.
2021. szeptember 19., 22:222021. szeptember 19., 22:22
2021. szeptember 19., 23:362021. szeptember 19., 23:36
„Ha ezen az úton továbbmegyünk, és tanulunk a múlt hibáiból, akkor sokkal erősebbé válhat a felvidéki magyarság” – jelentette ki Forró Krisztián. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy nagyon sok kísérlet volt az elmúlt időszakban a párt gáncsolására, a párt mégis a legerősebb formáció maradt, ennek köszönhetően a Szövetségben az MKP által vallott elvek tovább fognak élni.
A párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd delegálja, az Összefogás pedig egy alelnököt ad majd. Az egységes felvidéki magyar pártnak három platformja lesz, az MKP részéről erre a tisztre Berényi Józsefet, a korábbi pártelnököt választották. A leendő platformelnök rámutatott: a három párt eltérő értékrend alapján működött az elmúlt időszakban, ugyanakkor – mint mondta – bízik a sikerben „Minden mást kipróbáltunk már, és nem működött, ez az utolsó lehetőségünk a parlamenti képviselet megteremtésére” – szögezte le Berényi József.
Az MKP kongresszusának kezdetén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is üdvözölte a közgyűlés küldöttjeit. Beszédében kiemelte: az MKP mérföldkőhöz érkezett, olyan döntéshez, amelyet nem könnyű meghozni, mivel az nemcsak a párt életéről, hanem a közösség sorsáról, annak jövőjéről is szól.
– hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott. Leszögezte: a létrejövő Szövetség nem cél, hanem kezdet, eszköz ahhoz, hogy sikeres magyarság élhessen a Felvidéken. „A Szövetségnek állhatatosan kell kiállnia a magyarság ügyei mellett, nem szabad, hogy belső viták uralják el, a magyarságnak a Felvidéken éreznie kell, hogy egy erős, egységes politikai erő áll ki az érdekeikért” – mondta Szili Katalin az MTI-nek.
Az egységes párt létrehozásáról szóló végső megegyezést márciusban jelentették be az új politikai szubjektumba beolvadó politikai erők vezetői. Ezt a megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése, majd most szombaton a Most-Híd zárta le. A leendő egységes felvidéki magyar párttá összeolvadó három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tette meg ugyanezt.
A három párt elnökei a jövő hét folyamán írják alá az egybeolvadást megerősítő dokumentumokat, az egyesülés folyamata pedig október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul le, ezt a tervek szerint Révkomáromban tartják majd.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!