
Fotó: Gecse Noémi
Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2021. július 26., 19:402021. július 26., 19:40
Didier Reynders igazságügyi biztos közleményében hangsúlyozta: az európai fogyasztóknak tudniuk kell, hogy az internetes szolgáltató milyen szempontok alapján rangsorolja a keresőmotorja által kiadott keresési eredményeket, és azt, hogy az online fizetési műveletek befolyásolhatják-e a találati sorrendet.
Elmondta, az Európai Bizottság azt várja a Google-tól, hogy a keresőmotorja által közölt repülőjáratok és szállodák árai esetében a végleges, valóban kifizetni köteles összeget mutassa, és a találatok tartalmazzák az előre kiszámítható egyéb díjakat vagy adókat is. A cégnek továbbá felül kell vizsgálnia a Google Store általános feltételeit, ugyanis
közölte a biztos. Hozzátette: a programnak kerülnie kell a területi alapú tartalomkorlátozást (geo-blocking) is. Ezenkívül, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok a szabályokat sértő tartalomról számolnak be, a Google-nak gyorsabban kell reagálnia az észrevételre a jelzett tartalom azonnali eltávolításával vagy az azokhoz hozzáférés letiltásával.
„Az EU fogyasztóit nem szabad félrevezetni, akkor sem, ha keresőmotorokat használnak a nyaralásuk megtervezéséhez. A fogyasztóknak átlátható és elfogulatlan információk alapján kell tudni meghozniuk döntéseiket” – fogalmazott Reynders.
amelyben ismerteti, milyen változásokat kíván tenni a keresési találatok átláthatóvá tételére.
Ha a Google kötelezettségvállalásait a brüsszeli testület nem tartja elégségesnek, párbeszéd kezdődik a felek között. Eredménytelensége esetén a nemzeti hatóságok szankciók bevezetéséről dönthetnek – tette hozzá az uniós biztos.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!