
Fotó: Facebook/ELK RTUK
Akciódús jelenetekkel idézi meg a 2006-os rendőri atrocitásokat az Elk*rtuk című nagyjátékfilm, amely Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének következményeit dolgozza fel, és október 21-én kerül a magyar mozikba.
2021. szeptember 17., 10:012021. szeptember 17., 10:01
2021. szeptember 17., 10:192021. szeptember 17., 10:19
Az elmúlt 15 év alatt felnőtt egy új generáció, amelynek fontos, hogy megértse az akkori politikai kontextust. A rendszerváltást megélt generáció számára pedig a velük élő történelem, amelynek következményeit a mai napig elszenvedik – hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a film trailerének online premierje alkalmából tartottak a Facebookon csütörtökön.
Schiffer András ügyvéd, politikus, az LMP egyik alapítója úgy vélte, hogy a film akkor lesz sikeres, ha sokan megnézik, és sokan ráismernek arra, hogy ilyen volt az általuk megélt közelmúlt. Az emlékezetpolitikának ma már a tizenöt évvel ezelőtti események is részei és az áldozatok előtti tisztelet megköveteli azt, hogy az atrocitások elszenvedői, a tettesek és a felelősök is meg legyenek nevezve – hangsúlyozta.
A 2006-os választások után egyebek mellett a rekordmagas költségvetési hiány, az államcsőd veszélye, a megszorító intézkedések bevezetése, valamint a szeptember 17-én nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd kulminálódott az MTV-székház ostromában – mondta Lánczi Tamás, aki úgy vélte, fontos, hogy mindenki megértse az események történelmi kontextusát.
Lánczi Tamás politológus és Schiffer András ügyvéd, politikus a kerekasztal-beszélgetésen
Fotó: Facebook/ELK RTUK
Emlékeztetett arra, hogy a 20. század második felének nagy magyar filmalkotásai az 1950-es évekről és 1956-ról az 1960-as, 1970-es években születtek, hasonló időtávlat után, és maradandó alkotásokká váltak, függetlenül a történelmi fordulatoktól.
Schiffer András kiemelte: az őszödi beszéd kiszivárogtatása óta eltelt tizenöt év alatt nem derült fény arra, ki által került nyilvánosságra a hanganyag, és nem volt elszámoltatás a szeptember 17-ét követő rendőrterror miatt sem.
– tette hozzá. Az őszödi beszéd évfordulójára készült magyar filmet Keith English brit alkotó rendezte. Lánczi Tamás és Schiffer András is úgy vélte, előnyt jelenthet az, hogy egy kívülálló készít filmet a magyar eseményekről, ezáltal jobban látszódhatnak bizonyos részletek.
Hajdu Imelda
Fotó: Facebook/ELK RTUK
Schiffer András kifejtette, hogy az államhatalom törvénytelenül, brutálisan és megalázó módon lépett fel a polgáraival szemben, nem volt következetes elszámoltatás, az atrocitások elszenvedői a mai napi nem kaptak kárpótlást.
és azoknak, akik a rendőri atrocitások során megsérültek, az életük megváltozott, volt, aki mély depresszióba esett. Sem a korábbi demokratikus magyar történelemből, sem azóta nem láttunk példát ilyen rendőrterrorra – fogalmazott Schiffer András.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!