Hirdetés

Áramlik az orosz gáz Ukrajnán keresztül

Az ukrán csővezetéket működtető társaság "normális tranzitüzemelésre" állt át - jelentette a Gazprom vezérigazgatója az orosz államfőnek. Közel két hetes szünet után kedden reggel újraindult az Európába irányuló orosz földgázszállítás, amit az Európai Unió szakemberei ellenőriznek - közölte Borisz Szapozsnyikov, a Gazprom szóvivője. Mint mondta, a gázfolyam helyi idő szerint 10.30 körül újraindult.

MTI

2009. január 20., 12:062009. január 20., 12:06

Az orosz Gazprom kedden reggel, moszkvai idő szerint 10 órakor megküldte a napi megrendelést az ukrán Naftogaznak - közölte az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség az ukrán kormány forrásaira hivatkozva. Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató pedig azt közölte Moszkvában, hogy erre az időpontra az ukrán fél megfelelő állapotba hozta a rendszert. A megrendelő azt rögzíti minden nap, hogy a nap folyamán milyen mennyiségű gázt mely irányokba kell továbbítani. Miller Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek jelentett, s az elnök kérdésére, hogy minden jogi és műszaki akadályt sikerült-e elhárítani az Európába szóló orosz gázexport útjából, Miller leszögezte, hogy a tranzit helyreállításának immár semmiféle akadálya nincs. Miller azt is közölte Medvegyevvel, hogy a Gazprom ezer köbméterenként 360 dollárért szállítja a gázt Ukrajnának, ez jön ki, ha az európai piaci átlagárból levonják a megállapodásban foglalt 20 százaléknyi kedvezményt, amelyet az indokol, hogy a tranzit ára változatlan marad év végéig. (Timosenko hétfőn este azt mondta, az árat még számolják, de mindenképpen 250 dollár alatt lesz.)

Az orosz monopólium ezzel teljesítette ígéretét, amelyet az Ukrajna gázellátásáról szóló kétoldalú megállapodás hétfő esti aláírása után tett, de már éjszaka megkezdte a gáz szivattyúzását az ukrajnai vezetékrendszerbe. Ugyancsak moszkvai idő szerint 10 órakor megkapta a szükséges utasításokat a Szudzsa szivattyúállomás is. Az ottani illetékesek tájékoztatása szerint a csapok orosz oldalon történő megnyitása után a gáz mintegy másfél óra alatt ér el ukrán területre. \"Amennyiben a vezetékrendszerben van gáz és megvan a szükséges nyomás, akkor a vezetékek keleti végén beérkező gáz gyakorlatilag azonnal eljut az európai megrendelőkhöz. Amennyiben azonban nincs a rendszerben gáz, a feltöltése mintegy 24 órát vesz igénybe, mivel a gáz óránként 30-40 kilométeres sebességgel halad\" - mondták el a tudósítónak a helyi illetékesek.

A Gazprom és az ukrán Naftogaz hétfőn este írt alá 10 évre szóló szerződést Ukrajna Oroszországból érkező gázzal való ellátásáról, továbbá a tranzitról, miután előzőleg Ukrajna a január 7-én leállított európai gázszállítások felújításának feltételéül a kétoldalú szerződés megkötését szabta. Kedden az orosz lapok egyébként beszámoltak arról: noha Julija Timosenko és Vlagyimir Putyin ukrán, illetve orosz kormányfő szombaton éjszaka megállapodásra jutott, s mindenki arra számított, hogy hétfőn már csak alá kell írni a dokumentumokat, Timosenko hétfőn Viktor Juscsenko elnök újabb követeléseivel érkezett vissza Moszkvába és újabb többórás tárgyalás során sikerült Putyinnal újabb részleteket kialkudnia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés