2007. október 18., 00:002007. október 18., 00:00
Abbász rámutatott, hogy Izrael folyamatos agressziót alkalmaz, miközben a palesztin biztonsági erők megpróbálják a törvényt és rendet érvényesíteni. Az elnökhöz csatlakozva Nabíl Abu Rudeina, Abbász tanácsadója leszögezte: az izraeli és a palesztin álláspont között továbbra is mély szakadék tátong, s „az amerikai kormányzat hitele attól függ, mekkora nyomást hajlandó Izraelre kifejteni”.
Izrael és a palesztinok közös dokumentumot terveznek aláírni a konfliktus legfontosabb kérdéseiről, így Jeruzsálemről, az izraeli telepekről, a határokról és a palesztin menekültekről. A palesztinok azt szeretnék, ha a dokumentum körvonalazná minden egyes probléma megoldását, míg Izrael kevésbé konkrét szöveget szeretne. A palesztinok abban is bíznak, hogy az Egyesült Államok védnöksége alatt novemberben vagy decemberben megtartandó békekonferencián újraindítják a 2001-ben megszakadt béketárgyalásokat. A palesztinok szerint addigra a nemzetközi közösségnek meg kellene határoznia a szerződés kidolgozásának határidejét.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.