
A cseh evakuációs különrepülőgép
Fotó: Facebook/Ministerstvo obrany České republiky
Csehország kedden újabb 87 személyt – cseheket, afgánokat és lengyeleket – menekített ki Afganisztánból – közölte Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter kedden Prágában.
2021. augusztus 17., 18:532021. augusztus 17., 18:53
Már hétfőn a cseh hadsereg első különgépe 46 cseh állampolgárt hozott Kabulból haza Prágába.
A második cseh evakuációs katonai különrepülőgép cseh diplomatákat és katonákat, afgán együttműködőiket és két lengyel állampolgárt szállít Prágába. A gép fedélzetén van Jirí Baloun, Csehország afganisztáni nagykövete is – mondta Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter.
– tette hozzá a tárcavezető.
A katonai szállítórepülőgépnek üzemanyagfelvételre le kell még szállnia Bakuban, ezért Prágába várhatóan csak a késő esti vagy éjjeli órákban érkezik meg.
– nyilatkozta Metnar újságíróknak.
Andrej Babis kormányfő bejelentette, hogy kedd este összeül a válságstáb, amely megvitatja a helyzetet és dönt a további afganisztáni evakuációs lépésekről.
Hogy hány afgán van a kedden érkező repülőgép fedélzetén, azt nem hozták nyilvánosságra. Jan Hamácek belügyminiszter szerint az összes afgánra – elsősorban a nagykövetség és a hadsereg tolmácsairól és családjaikról van szó – Csehországba érkezésük után tíz napos karantén vár.
„Csehországban a szükséges időre biztosítva van számukra a lakás, az élelmezés, a teljes orvosi ellátás és a pszichológusi tanácsadás is” – jegyezte meg Hamácek a Twitter közösségi hálózaton.
A cseh hadsereg 2002-ben kapcsolódott be a NATO afganisztáni békemissziójába. Az elmúlt két évtized alatt összesen 11 500 cseh katona szolgált Afganisztánban. A misszió során 14 cseh katona vesztette életét.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!