Hirdetés

Adam Michnik: Orbán győzelme elsősorban Magyarországra nézve veszélyes

Az Orbán Viktor vezette Fidesz győzelme veszélyt jelent, elsősorban Magyarország számára, de a környező államokra nézve is – jelentette ki Adam Michnik szerdán, Kolozsváron. A lengyelországi antikommunista Szolidaritás mozgalom egyik emblematikus képviselője szerint a Fidesz győzelme befolyásolni fogja Közép-Kelet-Európa történelmét, a pártelnök nacionalizmusa miatt.

Hírösszefoglaló

2010. április 28., 12:532010. április 28., 12:53

 A lengyel újságíró úgy véli: szlovák-magyar konfliktus is kialakulhat, Romániával azonban „kissé más a helyzet”. Adam Michnik előadást tart a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. A Fidesz választási győzelme befolyásolni fogja Közép-Kelet-Európa történelmét, Orbán Viktor pártelnök „nacionalizmusa” miatt, aki ugyan „előre megy, de tekintetét a múltba fordítja” – jelentette ki szerdán, sajtótájékoztatón Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap főszerkesztője, a lengyelországi rendszerváltásban döntő szerepet játszott egykori Szolidaritás mozgalom egyik ismert alakja.

„Orbán Viktor elsöprő győzelme meg fogja kavarni Európa e részének történelmét, ez a győzelem jelzi a várható történéseket. Huszonegy éve ismerem Orbánt, és követtem fejlődését. Baloldali liberális volt, most pedig jobboldali nacionalista. Nacionalista – azt jelenti, hogy nem kívánod meghallgatni az ellenfél véleményét. A nacionalista előre megy, de tekintetét a múltba fordítja. Orbán szeme előtt továbbra is Trianon lebeg, de ha az ember visszafelé néz, könnyen megbotlik” – fogalmazott Michnik.

Szerinte a Fidesz győzelme elsősorban Magyarország számára jelent veszélyt, de szlovák-magyar konfliktust is eredményezhet. „Attól tartok, a helyzet nem is annyira Románia, mind inkább Magyarország számára válik veszélyessé. A jobboldalon, ellenzékben, ott van a profasiszta Jobbik, amely állandó nyomást jelent. A gazdasági helyzet nagyon súlyos, és a belső feszültség megelőzése érdekében külső feszültség keltésével is lehet lépni. Mivel Szlovákiában van egy olyan alakulat, amely hajlandó kijátszani a nacionalista kártyát, könnyen kialakulhat egy szlovák-magyar konfliktus” – fejtette ki Adam Michnik.

Románia esetében „kissé más a helyzet” – vélekedett Michnik. Szerinte a Fidesz elégedetlen amiatt, hogy Emil Constantinescu államfői mandátuma idején Romániában létrejött egy kompromisszum a két ország között.

Adam Michnik Emil Hurezeanu újságíróval – a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztőjével – együtt A szabadság útjai címmel előadást tart a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés