Hirdetés

Abházia és Dél-Oszétia is függetlenedne

Koszovó függetlenségének elismerése után Abháziának, Dél-Oszétiának és a Dnyeszteren túli területnek is joga van a függetlenséghez – mutatott rá a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia elnöke tegnap Moszkvában. Szergej Bagaps és Eduard Kokojti hangsúlyozta: továbbra is törekedni fognak függetlenségük elismerésére, s a legközelebbi jövőben az Oroszországi Föderációhoz, a FÁK-államokhoz és nemzetközi szervezetekhez fordulnak, hogy bizonyítsák jogukat a függetlenségre.

Gazda Árpád

2008. február 19., 00:002008. február 19., 00:00

„Tisztában vagyunk azzal, hogy annak eléréséig még sok akadályt kell leküzdenünk, nem csupán Grúzia, hanem a kettős mércét alkalmazó nyugati államok részéről is, de tovább harcolunk” – szögezték le. Rámutattak: valójában saját útjukat járják, és Koszovó elismerésének ebből a szempontból nincs nagy jelentősége. Ugyanakkor Abháziának és Dél-Oszétiának több politikai és jogi alapja van függetlensége elismertetésére, mint Koszovónak. Bagaps hangsúlyozta: a nyugati érveléssel ellentétben nem látja, hogy a koszovói probléma eltérne a többi hasonló ilyentől: a maga módján egyedi és különleges eset minden egyes konfliktus, tűzfészek és függetlenségre törekvő köztársaság, és univerzális megközelítést kíván. Kokojti szerint a nyugati országok Abháziát és Dél-Oszétiát az Oroszországgal való szoros együttműködés miatt nem hajlandók elismerni. Az Icskerija Csecsen Köztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatban üdvözölte tegnap Koszovó függetlenségének kikiáltását, és emlékeztetett: 14 éve a csecsenek is függetlenségükért küzdenek. Francesco Cossiga olasz örökös szenátor, volt köztársasági elnök úgy vélekedett: Koszovó függetlenségének kikiáltása után el kell ismerni a baszkok és a katalánok önállóságát is.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés