Hirdetés

Abdulrazak Gurnah tanzániai író kapja az irodalmi Nobel-díjat

Abdulrazak Gurnah •  Fotó: digi24

Abdulrazak Gurnah

Fotó: digi24

Abdulrazak Gurnah tanzániai születésű, Nagy-Britanniában élő írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

MTI

2021. október 07., 17:352021. október 07., 17:35

2021. október 07., 17:362021. október 07., 17:36

Az indoklás szerint Abdulrazak Gurnah megalkuvást nem ismerő és együttérző módon tárta fel a gyarmati rendszer hatásait és a menekültsorsot a kultúrák és kontinensek közötti szakadékban.
Az író csütörtökön örömét fejezte ki, hogy elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Azt mondta, egyszerűen csodálatos, hogy megkapta, nagyon megtisztelve érzi magát, hogy az övé lehet a kitüntetés, amelyet annyi elismert író nyert már el.

Hirdetés

„Egyszerűen pompásnak és csodálatosnak tartom. Nagyon hálás vagyok a Svéd Akadémiának, hogy engem és művemet jelölt a díjra. Még mindig nem dolgoztam fel a hírt” – idézte a BBC hírportálja. „Akkora meglepetés volt, hogy meg kellett várnom, amíg bejelentik, hogy tényleg elhiggyem” – tette hozzá a díjazott.

Abdulrazak Gurnah 1948-ban Zanzibáron született, ott töltötte gyerekkorát. Az 1960-as évek végén menekültként érkezett Angliába. Miután Zanzibáron 1963 decemberében véget ért a brit gyarmati uralom, forradalom tört ki, amely Abeid Karume elnök alatt az arab származásúak elnyomásához és üldöztetéséhez, vérengzésekhez vezetett.

Gurnah ehhez az etnikai csoporthoz tartozott, és iskolái végeztével arra kényszerült, hogy családját hátrahagyva elmeneküljön az újonnan létrejött Tanzániából. Tizennyolc éves volt, és 1984-ig nem is térhetett vissza Zanzibárra, édesapjával csak röviddel annak halála előtt találkozott.

Közelmúltbéli visszavonulásáig Abdulrazak Gurnah a canterburyi Kenti Egyetem tanára volt, angolt és posztkoloniális irodalmat tanított.

Tíz regénye és több elbeszélése jelent meg. A menekült hányattatásai visszatérő témái műveinek. Huszonegy évesen kezdett írni, és bár a szuahéli volt az első nyelve, munkáit angolul írja. Eleinte az arab és a perzsa költészet volt hatással rá, később inkább az angol nyelvű irodalom Shakespeare-től V.S. Naipaulig – írta indoklásában a Nobel-bizottság, kiemelve, hogy Gurnah tudatosan szakít a konvenciókkal, az őslakos populációk szemszögét hangsúlyozva. Kerüli viszont a gyarmatosítás előtti "tisztább" Afrika iránti nosztalgiát.

Első regénye Memory of Departure címmel jelent meg 1987-ben, és egy sikertelen felkelésről szól Afrikában. A következő évben jelent meg Pilgrims Way című könyve, amelyben a száműzetésben való élet sokrétű realitásairól ír. 1990-ben jelent meg harmadik, Dottie című műve, amely egy bevándorló hátterű nőről szól az 1950-es évek Angliájában.

Az áttörést negyedik, Paradise című regénye hozta meg 1994-ben. A mű egyértelmű utalás Joseph Conradra a főszereplő, Yusuf ábrázolásában, de felnövéstörténet és szomorú love story is, amelyben különböző világok és hitek ütköznek. Kelet-Afrikában játszódik a 19. század végén.

Ezt követően jelent meg Admiring Silence (1996) és By the Sea (2001) című műve,

mindkettő egyes szám első személyben íródott, és arról szól, hogy a menekült miként védi magát a rasszizmustól és az előítéletektől és próbálja elválasztani egymástól a múltat és a jelent. Hetedik regénye Desertion címmel jelent meg, szintén a gyarmati időkben játszódik Kelet-Afrikában. 2011-ben a The Last Gift című regénye volt a következő, majd 2017-ben jelent meg In Gravel Heart című könyve. Legutóbbi regénye, az Afterlives 2020-ban került a boltok polcaira.

Gurnah igazság melletti elkötelezettsége és a leegyszerűsítéstől való idegenkedése szembetűnő. Irodalmi univerzumában minden változik, az emlékek, a nevek, az identitások. Minden művében jelen van az intellektuális szenvedély vezérelte végtelen kutatás – írták a méltatásban.

Az író 10 millió svéd koronával (352,1 millió forintos összeggel) gazdagodik. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a koronavírus-világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés