2010. április 19., 15:572010. április 19., 15:57
A múlt héten két finn F-18-as harci repülőgép hasonló károkat szenvedett, amikor átrepült az izlandi vulkánkitörés után Európa nagy részét beborító és a légi közlekedést megbénító hamufelhőn. A NATO-tapasztalatok igazolni látszanak azokat az aggodalmakat, hogy a hamuszennyezés érte légtér nem teljesen biztonságos a berepülő gépek számára.
Nagy légitársaságok ugyanakkor próbarepüléseket végeztek a hét végén, és egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a légiforgalmi hatóságokra annak érdekében, hogy vizsgálják felül a repülési korlátozásokat. Az Európai Bizottság közlekedési felelőse, Siim Kallas hétfő déli sajtónyilatkozatában leszögezte: az uniós végrehajtó intézmény továbbra is a biztonságot tartja a legfontosabb szempontnak a kérdésben.
Hozzátette: az EU nem enged az utasjogokból sem, a rendkívüli helyzetet is figyelembe véve. Mint mondta, ezen nem csupán a jegyek érvényességének cseréjét, illetve kötelező visszaváltását érti, hanem a földön rekedt utasok megfelelő ellátását, információhoz jutását, illetve azt is, hogy minél hamarabb minél több légtér szabaduljon fel, és a közlekedés visszaállhasson a normális szintre.
Egy bizottsági szóvivő azt is közölte: egészségügyi szempontból a testületnek egyelőre - a nemzetközi egészségügyi szervezetektől kapott információk alapján - nincsenek komolyabb aggodalmai. Hozzátette ezzel együtt, hogy a bizottság ellenőrzi: jár-e bármilyen negatív hatással az emberi egészségre az izlandi vulkánkitörés miatt a magas légrétegekben terjedő szennyezés.
Hétfőn több európai országban részlegesen vagy teljesen feloldották a repülési tilalmat. Nem tartozik ezek közé Belgium és Hollandia, ahol egyelőre - bizonytalan ideig - fenntartják a teljes légtérzárat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.