2008. április 09., 00:002008. április 09., 00:00
Gyurcsány errõl a Tv2-nek adott interjújában beszélt, azzal kapcsolatosan, hogy az MSZP legfõbb vezetõ testülete korábban a koalíciós kormányzásban való részvételre adott nekik felhatalmazást. A pártelnök úgy vélte, hogy ha új szakasz jön, azaz egypárti kormányzás, akkor meg kellene kérdezni a tagságtól, nem akarnak-e mást, másként. A miniszterelnök szerint a jelenlegi helyzetben a szocialisták elnökségének az a dolga, hogy felajánlja lemondását a párt kongresszusának.
Sajtóhírek szerint a kormányfõ az MSZP hétvégi elnökségi ülésén felajánlotta lemondását a pártelnöki posztról, és teljes tisztújítást javasolt, de az elnökség ezt nem támogatta. „Kell, hogy értse az MSZP, az én személyem nem tabukérdés. Annak kell vezetnie a szocialista pártot, akiben a legtöbb esélyt látják, hogy ezt sikerrel csinálja” – közölte. A kormánypárt vezetõje ugyanakkor úgy vélte, neki erõs a legitimációja, ezt nem kell kéthetente, havonta megerõsíteni. Szerinte az elnökség ezt azért sem akarta, mert félt attól a téves értelmezéstõl, hogy „bizonytalankodásból” ajánlják fel a lemondásukat. Arra a felvetésre, hogy miért tudott miniszterelnök maradni, úgy válaszolt: azt érzi, hogy minden gond, baj, erény, eredmény mellett azt gondolják, neki van a legtöbb esélye ezt a politikát sikerre vinni.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.