Hirdetés

A nyugati hatalmak elismerik az új államot

Az Egyesült Államok tegnap elismerte Koszovó függetlenségét. A hivatalos amerikai elismerést Condoleezza Rice külügyminiszter közleményében jelentette be. „Az Egyesült Államok ma hivatalosan szuverén és független államnak ismerte el Koszovót. Gratulálunk Koszovó népének ezen történelmi alkalomból!” – olvasható Rice közleményében. George Bush amerikai elnök a nap folyamán nem hivatalos formában már szintén elismerte Koszovó függetlenségét. „A koszovóiak immár függetlenek” – mondta az amerikai NBC televíziónak adott interjúban.

Gazda Árpád

2008. február 19., 00:002008. február 19., 00:00

Koszovó függetlenségének elismerésére készülnek az Európai Unió nagy tagállamai is Spanyolország kivételével, amint azt külügyminisztériumaik tegnap bejelentették az uniós külügyminiszterek brüsszeli értekezletén. A brit és a francia kormány tegnap este már be is jelentette, hogy elismeri az önálló Koszovó államot, a német kormány pedig holnap ül össze a döntésre, és Rómában is holnap terjesztik a parlament elé az ügyet. A spanyol külügyminiszter viszont közölte, hogy a függetlenség egyoldalú kikiáltásának nincs nemzetközi jogi alapja, azaz Madrid nem ismeri el a független Koszovót. Arról a külügyminiszterek egyébként megállapodtak, hogy az EU minden egyes tagállama maga dönti el, hogy elismeri Koszovó függetlenségét vagy sem. Dimitrij Rupel, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Szlovénia külügyminisztere ugyanakkor úgy nyilatkozott: sok uniós tagország el fogja ismerni Koszovó vasárnap kikiáltott függetlenségét. Göncz Kinga magyar külügyminiszter is azzal a javaslattal utazott haza a brüsszeli tanácskozásról, hogy Budapest tegyen lépéseket Koszovó elismerése érdekében.
Ausztria nem a többiek előtt, de nem is a hátul kullogók között fogja elismerni Koszovó függetlenségét – jelentette ki tegnap az osztrák külügyminiszter. Ursula Plassnik közölte: a függetlenség kinyilvánítása régóta érlelődött, így nem okozhatott meglepetést senkinek sem. A korábbi status quo már tarthatatlanná, következésképpen a bizonytalanság forrásává vált.
Tokióban bejelentették: Japán fontolóra veszi Koszovó elismerését, miután megvizsgálják, hogy a függetlenségét kikiáltott tartomány eleget tesz-e az államisághoz nélkülözhetetlen nemzetközi jogi előírásoknak. Oroszország és Kína ugyanakkor továbbra sem ismeri el a tartományt, és az önállósulás veszélyeire figyelmeztet. Koszovó elismerésétől Spanyolország mellett tartózkodni kíván Ciprus, Románia, Szlovákia továbbá, egyes értesülések szerint, Görögország és Bulgária is.
Moszkva továbbra is kiáll Belgrád mellett, ezért egyértelmű állásfoglalásra kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásával kapcsolatban – jelentette be tegnap a balkáni ügyekben illetékes orosz külügyminiszter-helyettes. „A főtitkárnak kötnie kell magát az ENSZ alapokmányához és a Biztonsági Tanács Koszovóval kapcsolatos 1244-es határozatához” – jelentette ki Alekszandr Bocan-Harcsenko. Kína szintén aggodalmát fejezte ki Koszovó önállóságának kikiáltása miatt.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés