2010. május 07., 12:592010. május 07., 12:59
Gianni Buquicchio tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai elnökkel, és a megbeszélés után azt javasolta, hogy a kormányzó koalíció mihamarabb jusson kompromisszumra a többi parlamenti párttal, egyetértésben módosítsák az alkotmányt, és ezután nevezzék meg az előre hozott parlamenti választás időpontját.
A moldovai parlament idestova egy éve nem tudja megválasztani az ország államfőjét. A legutóbbi, decemberi fiaskó után a törvényhozást az alkotmánnyal összhangban fel kellett volna oszlatni. A kormányzó koalíció vezetői ugyanakkor az elnök közvetlen megválasztását szorgalmazták, s elkerülendő az előre hozott választást, alkotmánymódosítást javasoltak ügydöntő népszavazás révén. A parlament közel felét uraló ellenzéki kommunisták azonban erről hallani sem akartak, bejelentették hogy bojkottálni fogják a parlament üléseit, amíg nem írják ki az új választást.
A patthelyzet feloldása érdekében Mihai Gimpu a velencei bizottsághoz fordult segítségért.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.