2008. július 01., 00:002008. július 01., 00:00
A tévéelnök szavaival indult útjára a hétvégén a verőcei Csattogó-völgyben immáron második alkalommal az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek második világtalálkozója, amelyen jórészt a középkorú és az idősebb generáció képviseltette magát. Az idei rendezvény elsősorban családias, majálisra emlékeztető hangulatával ragadta meg az érdeklődőket, de jócskán akadtak az igényesebb látogatók számára is programok. Az egyik legrangosabbnak ezek közül talán Wass Albert három fiával lezajlott, mindössze félórás találkozó tekinthető. Szintén az igényesebb látogatók ízlését szolgálták azok az előadások, amelyeknek a verőcei Kós Károly Kultúrház adott otthont. Kocsis István történész, író például a Magyar Szent Korona misztériumáról és tanáról beszélt a hallgatóságnak. Az erdélyi hagyományokat tükröző tárgyakat, ételeket, illetve foglalatosságokat bemutató rendezvények mellett az összejövetelen jelentős szerepet kapott a magyar őshagyomány is. A három nap alatt több alkalommal is íjászbemutatókra és íjászversenyekre került sor. Üde színfoltot jelentettek a székelyföldi néptánccsoportok előadásai. Az erdélyi fellépők mellett színvonalas előadást mutatott be a Budapesti Székely Kör néptáncegyüttese is, amelynek tagjai szinte kizárólag Erdélyből elszármazott művészek.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.