A La Repubblica címû olasz lap hétvégi számában arról számol be, hogy a rendõrség péntekre virradóra õrizetbe vett egy román állampolgárt, aki a római La Storta vasútállomás környékén megerõszakolt és késsel megsebesített egy 31 éves nõt. A lap szerint a nõt – aki az afrikai Lesotho állam római nagykövetsége egyik diplomatájának lánya – az állomásról távozóban leszólította a 37 éves Ioan Rusu, aki egy közeli elhagyatott telken hasba szúrta és megerõszakolta. A férfit röviddel tette elkövetése után õrizetbe vették, miután két szemtanú riasztotta a rendõrséget. A hatóságok szerint a nõt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, állapota jelenleg stabil.
Az esetrõl „második Mailat-ügyként” számolt be az olasz sajtó, amely a rendõrségi információk alapján a két bûncselekmény közti hasonlóságokat hangsúlyozza. Mint ismeretes, a 24 éves Romulus Mailat 2007 novemberében egy római vasútállomáson megtámadott egy vonatról leszálló nõt, akit brutálisan megvert, kirabolt, majd az öntudatlan áldozatot egy árokba dobta. Az áldozat, a 47 éves Giovanna Reggiani késõbb belehalt sérüléseibe. Mailatot eleinte azzal is gyanúsították, hogy meg is erõszakolta áldozatát, a vizsgálat során azonban nem találtak erre utaló jeleket. Mailat februárban kezdõdött pere jelenleg is tart.
A csütörtöki eset az olasz politikai vitákba is begyûrûzött: Gianni Alemanno, a jobbközép erõk római polgármesterjelöltje azzal vádolta Walter Veltroni jelenlegi városgazdát, hogy nem sikerült megfelelõen kezelnie a Mailat-ügy után kirobbant botrányt. Alemanno szerint az eset ismét a biztonság kérdését hozza elõtérbe, Giuliano Amato belügyminiszter pedig „rendkívül súlyosnak” nevezte az újabb incidenst. Az olasz aggodalmakat egyébként az is táplálja, hogy szintén pénteken Milánóban õrizetbe vettek egy Olaszországban illegálisan tartózkodó egyiptomi férfit, aki megerõszakolt egy amerikai egyetemistát.
F. S.
Román álrendõrt lõttek le Ausztriában
Román bûnözõket lõttek le osztrák rendõrök szombatra virradóra Bécs közelében. A három román állampolgár rendõrnek adta ki magát, és hamis igazolványokat felmutatva megpróbált kirabolni két igazi rendõrtisztet, akik civil ruhában ültek egy gépkocsiban, szolgálatteljesítés közben. Amikor a két rendõr megpróbálta õrizetbe venni a három rablót, egyikük tüzet nyitott rájuk. A tûzpárbajban az egyik támadó meghalt, két társa megsebesült, õket letartóztatták. Az osztrák rendõrség szerint március közepétõl Bécs külvárosaiban aggasztóan növekedett az álrendõrök által elkövetett lopások és támadások száma.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.