2009. október 23., 11:142009. október 23., 11:14
A férfit Székesfehérváron ellenőrizték csütörtökre virradó éjszaka, ám nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát, nem egyezett az arca és a nyilvántartóban szereplő fénykép.
Miután a rendőrök közölték vele, hogy előállítják, a férfi „megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól”, többször megfogta a járőrök ruháját, s lökdöste őke. A férfi ruházatának átvizsgálásakor feltehetően kábítószert tartalmazó műanyag zacskó került elő, vér- és vizeletvizsgálatot végeztek nála, s az orvos kábítószer által befolyásoltnak minősítette őt.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: ezzel 26-ra nőtt a gyanúsítottak száma, közülük 14-en vannak előzetes letartóztatásban, 11-en szabadlábon védekezhetnek. Az ügyben három embert gyanúsítanak társtettesként elkövetett emberöléssel, mások ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés, valamint garázdaság miatt folytatnak eljárást.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját február 8-án egy szórakozóhelyen történt szóváltást követően gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.