Hirdetés

A résztvevők sikeresnek értékelik a G20-csúcstalálkozót, csak Ukrajna csalódott

•  Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

Sikeresnek ítélték a 19 legnagyobb gazdaság, valamint az Európai Unió és immár az Afrikai Unió alkotta G20-ak vasárnap véget ért újdelhi csúcstalálkozóját a résztvevő országok képviselői, Ukrajna viszont csalodottságának adott hangot.

Krónika

2023. szeptember 10., 21:082023. szeptember 10., 21:08

2023. szeptember 10., 21:172023. szeptember 10., 21:17

Az országcsoport szombaton kiadott zárónyilatkozatában tartózkodott attól, hogy nyíltan elítélje Oroszország ukrajnai háborúját, a konfliktus következtében előállt emberi szenvedést emelte ki, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tartózkodjanak erő alkalmazásától területszerszerzés végett.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „kétségkívül sikeresnek” nevezte a csúcstalálkozót, s hozzátette:

Hirdetés
Idézet
sikerült elhárítanunk a Nyugat arra irányuló kísérleteit, hogy ukránosítsák a csúcstalálkozó napirendjét”.

Ukrajna, amely nem kapott meghívót az indiai tanácskozásra, élesen bírálta a zárónyilatkozatot. A G20-nak nincs mire büszkének lennie – jelentette ki Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője. Nyikolenko szerint a dokumentumnak nem „ukrajnai háborúra”, hanem „Oroszország Ukrajna ellen indított támadó háborújára” kellene hivatkoznia. Ezenfelül – úgy fogalmazott – a G20-nak egyhangúlag el kellett volna ítélnie a háborút és felszólítania Moszkvát inváziója haladéktalan leállítására.

Idézet
Lavrov az ukrajnai háború reklámozója”

– nehezményezte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója a Freedom televízió műsorában. Kijelentette, több olyan nemzetközi elfogatóparancsra lenne szükség, mint amilyet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények gyanújával, „hogy megakadályozhassák az olyan személyek, mint Lavrov” fellépéseit.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója úgy ítélte meg, a zárónyilatkozat „jó munkát végez azzal, hogy kiáll azon elv mellett, hogy az államok nem használhatnak erőt területszerzés érdekében, illetve nem sérthetik meg más országok területi épségét, szuverenitását, valamint politikai függetlenségét”.

Jon Finer, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az elfogadott dokumentum mutatja, hogy a nemzetgazdaságok, köztük

Brazília, India és Dél-Afrika is egyetértenek abban, hogy a nemzetközi jogot meg kell őrizni és azt Oroszországnak is tiszteletben kell tartania.

Németország és Nagy-Britannia szintén méltatta a dokumentumot. Olaf Scholz német kancellár szerint „világos állásfoglalás” született, hogy vitán felül áll az államok területi épségének tiszteletben tartása, s az, hogy a határok nem mozdíthatók el erőszakkal.

Emmanuel Macron francia elnök megjegyezte, hogy a nemzetközi gazdasági kérdések megoldására létrehozott G20 nem feltétlenül a legjobb platform, amitől diplomáciai előrelépést lehet várni Ukrajna ügyében. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a zárónyilatkozat nem jelent diplomáciai győzelmet Oroszország számára.

„Ez a találkozó ismételten megerősíti Oroszország elszigeteltségét.

Idézet
Ma a G20-ak túlnyomó többsége elítéli az ukrajnai háborút és annak következményeit”

– húzta alá Macron a záróceremóniát követően tartott sajtótájékoztatóján.

Kisida Fumio japán miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „Oroszország ukrajnai inváziója alááshatja a G20-ak együttműködésének alapjait”. Hozzáfűzte, hogy a konfliktus jelentős hatással van a globális gazdaságra, különösen, ami a folyton növekvő élelmiszer- és energiaárakat illeti.
A házigazda Narendra Modi indiai miniszterelnök felkérte a résztvevőket, hogy novemberben egy virtuális tanácskozáson vitassák meg a hétvégén bejelentett politikai javaslatok és célkitűzések terén elért előrelépéseket.

Recep Tayyip Erdogan török elnök újságíróknak nyilatkozva óva intett attól, hogy Oroszországot kizárják a Fekete-tengeri gabonaegyezmény új változatának kidolgozására irányuló megbeszélésekből, mivel „az fenntarthatatlan lenne”.

Lavrov valóságtól elrugaszkodottnak nevezte António Guterres nemrég előterjesztett újabb javaslatát a gabonaszállítási egyezmény visszaállítására.

Azt mondta, az ENSZ-főtitkár levelének olvasásakor az embernek olyan benyomása támad, hogy Guterres eszközként hagyja magát felhasználni az egyik érdekelt fél által, tájákoztat a Hiradó. hu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya

Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
Hirdetés