
Fotó: Pixabay
Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól – mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. augusztus 23., 18:052021. augusztus 23., 18:05
Steffen Seibert a kormányon belül működő, úgynevezett korona-kabinet tanácskozása után elmondta, hogy az utóbbi hetekben jelentősen emelkedett a hétnapi fertőzésgyakoriság – az utóbbi hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra jutó száma –, és ez a folyamat várhatóan tartós marad.
Azonban míg a lakosság egészét tekintve ez az érték 54,5, a hatvan felettieknél, akiknek körében 80 százalék feletti az átoltottság, csupán 11.
Ez is azt mutatja, hogy a legfontosabb az oltási kampány folytatása, mert a koronavírus-járvány egyre inkább „az oltatlanok járványa” – jelentette ki a szóvivő.
Kiemelte, hogy a teljes oltással rendelkezőknek és a fertőzésen átesetteknek egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól, nekik továbbra is csak az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket – közösségi maszkviselés, társas, vagy társadalmi távolságtartás – kell betartaniuk.
Azt viszont nem lehet megjósolni, hogy kialakul-e olyan vírusváltozat, amelynél nem hatásosak kellőképpen az eddigi oltóanyagok – tette hozzá Seibert.
Erről Jens Spahn egészségügyi miniszter készít javaslatot a kormánynak.
A szóvivő rámutatott, hogy a járvány eddigi legsúlyosabb időszakában, az év eleji harmadik hullám tetőzésének idején, százezer lakosonként hét nap alatt 12-13 ember került kórházba a SARS-Cov-2-fertőzés miatt, jelenleg viszont csupán 1,3 körül van ez az arány.
A kormány legutóbbi, hétfői összesítése szerint az oltási kampány 241 napja alatt csaknem százmillió – 99,6 millió – adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 64,1 százaléka – 53 302 445 ember kapott. Teljes oltással a lakosság 59 százaléka – 49 037 947 ember – rendelkezik.
Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 871 865 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt négy halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 91 980-ra emelkedett.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!