
Ferenc pápát szombaton helyezik örök nyugalomra
Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média
Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
2025. április 22., 21:442025. április 22., 21:44
Közleményük szerint Sulyok Tamás szombaton Rómában, a Vatikánban részt vesz „Őszentsége Ferenc pápa temetési szertartásán”.
– írták. Hozzátették, a köztársasági elnök szerint Ferenc pápa a remény és a béke hírnökeként elkötelezetten képviselte a hit, az emberség, valamint a rászorulók védelmét, és különösen nagy szeretettel fordult a magyar nép felé.
A román elnöki hivatal szintén kedden arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy

Gyorsan érte a halál Ferenc pápát, az egyházfő nem szenvedett utolsó pillanataiban – közölte a Vatican News vatikáni hírportál keddi jelentésében, az elhunyt egyházfő utolsó óráit bemutatva.
Közben Donald Trump amerikai elnök közösségi médiaoldalán jelentette be, hogy feleségével részt vesz Ferenc pápa temetésén.
– írta Truth Social oldalán az elnök.
Mint ismeretes, a katolikus egyházfő húsvéthétfőn halt meg agyvérzésben. A temetése szombaton lesz a Vatikánban. Az olasz kormány és a polgári védelem ugyanakkor külön ülésen egyeztetett kedden a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, melyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek. A biztonsági ellenőrzést máris megerősítették: a Szent Péter térhez érkezők kizárólag a kijelölt kapukon léphetnek be és hagyhatják el a teret és környékét. A Vatikán körüli utcákban tilos a parkolás. Az olasz vasutak bejelentette, hogy szombatra rendkívüli járatokat indít Rómába, elkerülendő, hogy a temetésen résztvevő tömeg járművekkel érkezzen a városba. A római taxivállalatok tíz órás turnusokat ígértek a következő napokban.
A Szent Péter térre vezető sugárúton megkezdték a sajtónak fenntartott állványok építését, valamint a kivetítők felállítását. Vatikáni információk szerint több mint kétezer újságíró és operatőr akkreditáltatta magát Ferenc pápa temetésére. A stábok a Szent Péter térre néző lakások teraszait vadásszák, a tulajdonosok pedig jó árat kérnek érte. A szuvenírárusok óriási mennyiségben kínálják a Ferenc pápára emlékező ajándéktárgyakat az érkezőknek.

Szombaton helyezik végső nyugalomra a hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápát – erről döntöttek a Vatikánban kedden tanácskozásra összehívott bíborosok.
Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.
Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
szóljon hozzá!