
Pozsonyban nehéz hónapokra számítanak
Fotó: Iochom Zsolt
Mintegy háromezer mintavételi helyet állítanak fel a hét végén Szlovákiában az új koronavírus-szűrés második fordulójában – közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter szerdán Pozsonyban.
2020. november 04., 16:262020. november 04., 16:26
A múlt hét végén, a szlovákiai országos szűrés első fordulójában, mintegy ötezer helyen vettek mintát a lakosságtól. A tesztelésen 3,63 millió állampolgár, az ország lakosságának kétharmada vett részt.
A következő hét végi szűrések már csak azokat a járásokat érintik, ahol az első fordulóban a pozitív tesztek aránya magasabb volt 0,7 százaléknál. Igor Matovic kormányfő szerint a második fordulóban 40 százalékkal kevesebb egészségügyi személyzetre lesz szükség, mint a múlt hét végén.
A munkaadók hétfőtől kérhetik alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt. Akik ezzel nem rendelkeznek, nem léphettek munkába, és karanténban kellett maradniuk. Sajtójelentések szerint ez mintegy 60 ezer embert érintett. Roman Mikulec belügyminiszter szerint
A Szlovákiába érkezők tesztelését, amely mintegy fél órát fog igénybe venni, magáncégek végeznék fizetség ellenében a beutazók számlájára.
Zuzana Caputová államfő szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban üdvözölte azt a tényt, hogy a tesztelés második fordulójára csak a leginkább megfertőzött járásokban kerül sor. Caputová támogatja a szűrések bevezetését a határokon is. Az államfő ugyanakkor arra kérte a kormányfőt, hogy a hatóságok szenteljenek kiemelt figyelmet a kórházaknak, amelyek jelenleg nagy nyomás alatt vannak.
Igor Matovic a közös sajtótájékoztatón kijelentette: Szlovákiára nagyon nehéz időszak vár. Az államfővel ezért jóval gyakrabban akar találkozni, hogy megbeszéljék a járvánnyal kapcsolatos fejleményeket.
Szlovákiában kedden 3 216 újabb koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, a járvány halálos áldozatainak száma 26-tal 261-re emelkedett. A kórházakban kezeltek száma 1546, közülük mintegy 200 állapota súlyosnak minősíthető. A tesztek keddi száma 13 377 volt.

Hétfőtől csak friss negatív koronavírusteszttel lehet belépni Szlovákiába, de az ország határai továbbra is nyitva maradnak – erősítette meg Martin Klus szlovák külügyi államtitkár a kormány korábban hozott rendeletét hétfőn Pozsonyban. A beutazókat szúrópróbaszerűen ellenőrzik.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!