
Fotó: Beliczay László
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyeztetési eljárását a BioNTech – mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.
2021. szeptember 11., 08:012021. szeptember 11., 08:01
Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra.
– húzták alá, hozzátéve, hogy már el is kezdték az engedélyeztetési dokumentáció összeállítását, és az év vége felé a hat hónap és öt év közötti korosztályon végzett vizsgálatok eredményei is megérkezhetnek.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriáscéggel folytatott fejlesztések révén akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását, kiemelték: a fejlesztők nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.
– fejtették ki. A Németországba bevándorlóként érkezett török házaspár a többi között arról is szólt, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcinából.
– mondták. Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel a fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen. Így nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni, de továbbra is a legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.
Az oltóanyag globális elosztása körüli vitákról elmondták, hogy legkésőbb 2022-ben lesz elég vakcina ahhoz, hogy a világon mindenkit beoltsanak. A BioNTech/Pfizer-féle vakcina gyártására szolgáló kapacitást is jelentősen növelték, az idén hárommilliárd adagot, jövőre akár négy- vagy ötmilliárd adagot tudnak készíteni, ha lesz rá igény – mondták. Hozzátették: a Covid-19 ellen védő oltások összes típusát együttvéve a vakcinagyártók kapacitása jövőre egyedül Európában eléri majd a havi 500 millió adagot.
Ugyancsak pénteken Németországban az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) – a szövetségi kormány munkáját a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében ajánlásokkal segítő szakértői testület – frissíttette a Covid-19 elleni oltásokról szóló javaslatát.
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter üdvözölte az utóbbi hetek tudományos eredményeire épülő döntést, pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „hosszú hónapok és sok megválaszolatlan kérdés után most már végre van tudományosan megalapozott bizonyosság”, és így „a terhes és a szoptató nők is egyértelmű ajánlást kaptak a védőoltás beadatására”.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!