Hirdetés

Pozsony: megoldás az állampolgársági vitára

A szlovák kormánykoalíció állítólag közel került a megegyezéshez a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésben, de végleges megoldás még nincs. Az Új Szó című pozsonyi lap csütörtöki jelentése szerint a koalíciós pártok képviselői szerdán is tárgyaltak a problémáról.

Hírösszefoglaló

2010. október 15., 10:152010. október 15., 10:15

„Mutatkozik egy járható út, de még pontosan meg kell fogalmazni a javaslatot” – mondta a lapnak Pavol Hrusovsky, a Kereszténydemokrata Mozgalom frakcióvezetője. Mikulás Dzurinda külügyminiszter szerint is közel a megegyezés, de a részletekről ő sem akart beszélni. „Nem szívesen mondanék többet, amíg fel nem kerül az i-re a pont. Néha az ördög a részletekben bújik meg” – jelentette ki Dzurinda. Megjegyezte: a következő napokban az egyes minisztériumok szakértői még ellenőrzik a részleteket. A külügyminiszter szerint „civilizálni” fogják a szlovák állampolgársági törvényt. A jelenlegi szabályozás szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más ország állampolgárságát igényli.

„A törvény nem lesz diszkriminatív, ebben már megállapodtunk” – mondta az Új Szónak Gál Gábor, a Híd párt parlamenti képviselője. Szerinte ez azt jelenti, hogy a törvényben nem lesznek olyan rendelkezések, amelyek alapján csak a magyar állampolgárságot kérvényezőket sújtaná a jogszabály. „Vagy minden kettős állampolgársággal rendelkezőre vonatkoznak majd, vagy senkire” – magyarázta az elképzeléseket Gál. Nem zárta ki: lehetnek bizonyos kikötések azokkal a személyekkel szemben, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek. Megerősítette, hogy pénzbírsággal biztosan nem sújtják a más állampolgárságot kérvényezőket, és természetesen nem fenyeget a szlovák állampolgárság elvesztése sem.

A koalíciós tanács hétfői ülése után Iveta Radicová miniszterelnök annyit árult el, hogy elképzelhető: néhány foglalkozás, hivatali poszt betöltése esetében kizáró ok lesz a kettős állampolgárság. A tárgyalásokat és a törvény előkészítését Daniel Lipsic belügyminiszter koordinálja. A koalíciós pártok pénteken is egyeztetnek, Lipsic szerint a jogszabály vitáját már a novemberben kezdődő ülésszakán megkezdheti a parlament. A szlovák állampolgársági törvény módosítása válasz volt arra a magyar lépésre, amellyel megkönnyítették a külföldi magyarok honosítását. n Hírösszefoglaló

Pénzbüntetés magyar nyelvű reklámért

Pénzbüntetést kapott egy regionális szlovák hetilap, mert májusban szlovák fordítás nélkül közölt egy magyar nyelvű hirdetést. Az 1500 eurós büntetést a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség (SOI) szabta ki a My-Nitrianske noviny című hetilapra, miután egy budapesti cég magyar nyelvű hirdetése szlovák fordítás nélkül jelent meg a lapban. A felügyelőség egy feljelentés nyomán és a reklámtörvény alapján hozott döntést, utóbbi hivatkozik az államnyelvtörvényre. „A büntetés a lehető legenyhébb, és megfelel a megállapított jogsértésnek” – jelentette ki Juraj Duchovic, a SOI nyitrai igazgatója. Roman Schlarmann, a My című regionális hetilapok főnöke a büntetést túl nagynak tartja. „Fellebbezni akarunk” – mondta. A SOI eljárásának helyességéről Daniel Krajcer kulturális miniszter sincs meggyőződve. „Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az eljárás helyes volt” – mondta. Viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a SOI nem tartozik a minisztérium irányítása alá. A tárca az év eleje óta mintegy 30 feljelentést kapott a nyelvtörvény megsértése ügyében.

Kubis: szükség van a kiegyezésre

Ján Kubis volt szlovák külügyminiszter szerint Szlovákiának és Magyarországnak le kellene zárnia a múlt nyitott kérdéseit, esetleg a kilencvenes évek végén elfogadott cseh–német megbékélési nyilatkozat példája alapján. „Erre egyszerűen szükségünk van” – jelentette ki a diplomata, aki jelenleg az ENSZ genfi gazdasági irodáját vezeti. Kubis bízik abban, hogy a két új kormány hatalomra kerülése után javulhat a szlovák–magyar viszony. Eddig azonban csak a kapcsolatok „hangulata” változott meg. „Most csend van, amelyet lehet üdvözölni, de lehet akár egy vihar előtti csend is” – jegyezte meg. Azt állítja, hogy a Fidesz és Orbán Viktor részéről eddig „apró változás sem történt” a kedvező irányba, s ezért „kissé borúlátó”. A diplomata nem gondolja, hogy a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely félmillió szlovákiai magyarnak is lehetővé teszi a magyar állampolgárság megszerzését, veszélyeztethetné Szlovákia területi egységét és államiságát, de „a 19. századtól bűzlik”. Hozzátette: a nacionalizmus sok rosszat okozott a 20. században is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés