2010. június 16., 08:022010. június 16., 08:02
„A tárgyalások célja egy közös kormánykoalíció létrehozása.” Mikulás Dzurindát, az SDKU elnökét délelőtt fogadta Ivan Gasparovic államfő. Gasparovic hétfőn Robert Fico jelenlegi kormányfőnek, a választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnökének adott kormányalakítási megbízatást, majd bejelentette, hogy a parlamentbe bejutott többi párt elnökével is meg kívánja vitatni a belpolitikai helyzetet. Dzurinda a találkozó után újságíróknak elmondta: tájékoztatta az államfőt az SDKU álláspontjáról, miszerint a jobboldali pártok – kihasználva parlamenti többségüket – közösen akarnak kormányt alakítani. Német Zsolt magyar külügyi államtitkár tegnap közölte, a magyar kormány nyitott a párbeszédre a megalakuló új – várhatóan jobbközép – szlovák kormánnyal. Közölte, a kormány üdvözli a Szlovákiában bekövetkezett demokratikus fordulatot, örül annak, hogy megbukott az a kormányzás, amely nemcsak kormányzati rangra emelte a magyarellenességet, hanem alapvetően szemben állt az emberi jogok és a jogállamiság alapvető értékeivel.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.